language

Akták:

Magyar vezetők az USA tiltólistáján highlight_off
NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Orbán veszi hülyére Vargát, vagy Varga veszi hülyére az országot?

Vida Ildikó NAV-elnök lemondását hétfő délután fél háromig nem erősítették meg hivatalosan, bár már délelőtt 11-kor kiszivárgott a hír felmondásáról. Vida búcsúlevelét közben közölte a Magyar Nemzet. Nagyon furcsa, hogy az ország egyik legfontosabb hivatalának vezetéséről két sokáig semmit sem árult el a kormány.

Túl enyhék az ítéletek

Polt Péter szerint nem a magyar igazságszolgáltatástól függ, hogy tisztázódik-e Simon Gábor külföldön parkoltatott százmillióinak eredete. A legfőbb ügyész lapunknak adott interjújában elmondta, hogy az USA máig nem válaszolt a kitiltási ügyben feltett kérdéseire, hogy enyhének tartja a bírói ítéleteket, és hogy felül kellene vizsgálni a titkos információgyűjtés szabályozását.

Tanúvallomás egy NAV-vezető utasításairól

Nem igaz, hogy Dávida Marianna, a NAV ellenőrzési főosztályvezetője nem avatkozott be adóhatósági vizsgálatokba - hangzott el egy adóellenőr tanúvallomásában tegnap a Fővárosi Törvényszéken. Hegedűs-Deme Zsolt, aki jelenleg is NAV-alkalmazott, korábban pedig az áfacsalási botrányokban többször is említett NAV-részleget, a Kiemelt Ügyek Adóigazgatóság vezette, részletesen elmondott egy konkrét esetet a Népszabadság és a Népszava ellen indított becsületsértési per tárgyalásán. Elmondta, hogyan avatkozott bele, s lényegében lehetetleníthette el egy adócsalás-gyanús ügy kivizsgálását, illetve az illetékes hatóságok tájékoztatását Dávida, s több vezetőtársa.

Szorul a hurok az áfabotrányban? Gyanúsított a NAV-vezetők között

Mintha fordulna a kocka a NAV-botrányban: nem elég, hogy az Állami Számvevőszék pár napja kínos jelentést tett közzé a hatóságról, a legfőbb ügyész már azt is elárulta, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítják az egyik NAV-vezetőt, akit emiatt ki is hallgattak.

Az ügyészség André Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének, André Goodfriendnek a diplomáciai mentesség felfüggesztéséhez szükségesek, írja az MTI a Lgfőbb Ügyészség közleménye alapján.

Felhívták Szijjártót az amerikai külügyből, hogy Orbán mégis miért biztatja Goodfriend feljelentésére Vida Ildikót

Victoria Nuland, az amerikai külügy Kelet- és Közép-Európáért felelős államtitkára volt a vonal végén, még a múlt héten kereste Szijjártó Péter külügyminisztert.

Goodfriend interjút adott, Vida feljelentett, az ügyészség nyomoz

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.

Nyomoznak Vida ügyében, feljelentették Orbán Viktort is

Pár nappal Vida Ildikó feljelentése után el is rendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. A NAV elnöke rágalmazás miatt jelentette fel André Goodfriendet. Az amerikai ügyvivő egy korábbi interjújában azt mondta: Vida Ildikót nem azért tiltották ki a Amerikából, mert nem vizsgált ki korrupciós ügyeket; hanem azért, mert maga is érintett konkrét bűncselekményekben. Közben: a Szolidaritás volt elnöke Orbán Viktort jelentette fel.

Vida „nem fogja megkönnyíteni Orbán dolgát”

„Ildikó nem fogja hagyni, hogy Orbán ilyen könnyen megszabaduljon tőle” – ezzel a meghökkentő mondattal kommentálta az Orbán-Simicska konfliktusban a Fidesz egykori pénztárosa mellett lándzsát törő forrásunk azt a tényt, hogy Vida Ildikó a miniszterelnök ultimátuma után jó hírneve megsértésére hivatkozva pert indított André Goodfriend amerikai ügyvivő ellen.
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>