language

Személyek:

Navracsics Tibor highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Navracsics Tibor

1966-ban született Veszprémben, jogász, politológus, egyetemi docens, politikus. 2006 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője, 2006 és 2010 között frakcióvezetője. 2010-től 2014-ig miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter.

2014-ben rövid ideig külügyminiszter, majd 2014-től 2019-ig az Európai Bizottság kulturális, oktatási ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. 2021-től a veszprémi Pannon Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Furcsa feladatokra osztogatott tízmilliókat a Miniszterelnökség

Kónya Imréék családi vállalkozása, babafotózásokat vállaló bt., de egy honlap nélküli reklámügynökség is komoly összegeket kapott Gulyás Gergely hivatalától. A szerződések között feltűnik egy régi motoros, Balatoni Mónika neve is.

Pénzen hízik a holdudvar

Háromszázmilliós szerződés a Fidesz-frakció volt kabinettitkárának, egymilliárd a kormányszóvivő volt cégének - néhány friss példa az Orbán-kabinet által meghirdetett "takarékos államra". Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy a központi államigazgatás ne kötne szerződést a Fidesz-holdudvarhoz sorolt személlyel vagy társasággal.

Üdvözlik Navracsics visszavonulását

Örömmel értesült az MSZP arról, hogy Navracsics Tibor, illetve az általa vezetett minisztérium a továbbiakban "eltekint" az érdekeltségébe tartozó Nézőpont Intézet pályázat nélkül megítélt tízmilliós kormányzati megbízásától - tudatta Kormos Kata, a párt szóvivője.

"Üvegzseb"-adatok a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból

Végeláthatatlan Fidesz-kötődésekről árulkodnak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) "üvegzseb" adatai.
Találatok: [4]  Oldalak:   1