language

Személyek:

Navracsics Tibor highlight_off
Szijjártó Péter highlight_off

Navracsics Tibor

1966-ban született Veszprémben, jogász, politológus, egyetemi docens, politikus. 2006 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője, 2006 és 2010 között frakcióvezetője. 2010-től 2014-ig miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter.

2014-ben rövid ideig külügyminiszter, majd 2014-től 2019-ig az Európai Bizottság kulturális, oktatási ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. 2021-től a veszprémi Pannon Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke.

Szijjártó Péter

1978. október 30-án született Komáromban. 1995-1996-ban az Amerikai Egyesült Államokban tanult, majd 1997-ben a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett. 2002-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok és sportmenedzsment szakjain.  

A politikai életbe 1998-ban kapcsolódott be, amikor legfiatalabb képviselőként a győri közgyűlés tagjává választották. Az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöke volt. 1999-ben a Fidelitas győri szervezetének alapító elnöke lett. 2001-ben az ifjúsági szervezet egyik országos alelnökévé választották. 2002 óta országgyűlési képviselő, 2010-től Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivője, 2012-től külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár, 2014-től külgazdasági és külügyminiszter. Az Oroszországgal való kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért 2021 decemberében Barátságért érdemrendben részesítette az orosz kormány, melyet Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől vett át Moszkvában.

Nős (2009), felesége Szijjártó-Nagy Szilvia (1975) pedagógus. Két gyermekük van: Péter (2011) és Patrik (2014).

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Rogán 204 milliót kapott a találmányáért, a honvédelmi miniszter bankszámlájáról eltűnt 743 millió forint

Állampapír-vásárlási lázban ég a kormány: Rogán Antal mellett Gulyás Gergely, Varga Mihály és Csák János is tekintélyes mennyiségű megtakarítást helyezett el ebben a formában. Szerda éjfél után tették közzé a miniszterek és képviselők vagyonnyilatkozatait. Szalay-Bobrovniczky Kristóf két házat vett, és Lázár János is újabb földekkel gazdagodott, Navracsics Tibornak azonban egy forintja nem maradt.

Látszatmegoldásokkal próbálkozik a kormány Erasmus-ügyben, felsőoktatási Huxit fenyeget

Nem oldaná meg az Erasmus+ programmal kapcsolatos problémát, ha a miniszterek kilépnének az egyetemi alapítványokból. Már csak azért sem, mert csupán néhány aktív miniszter ül a kuratóriumokban, de mellettük államtitkárok, parlamenti képviselők, polgármesterek és egyéb kormánypárti kötődésű emberek is vannak az alapítványokban. Ők ugyanúgy a fideszes kontrollt erősítik, ám a visszahívásukat – valószínűleg épp ezért – nem emlegeti a kormány.

Rogán 371 milliót, Szalay-Bobrovnicky 310 milliót költött el hónapok alatt, Szijjártó még mindig tartozik a szüleinek

Éjfél után közzétették a kormánytagok és parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, amit a november 1-jén fennálló állapot szerint kellett kitölteniük. Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf megtakarításai több százmillió forinttal csappantak meg, Navracsics Tibor házat, Lázár János újabb földeket vett.

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Óriásit kavart a Fidesz, hogy megmentse a kuratóriumban ülő minisztereket a kínos magyarázkodástól

Először kihúzta, majd – miután ráébredt ennek következményeire – fű alatt gyorsan visszatenné a törvénybe azt a rendelkezést a Fidesz, mely engedélyezi, hogy politikai felsővezetők „másodállásban” kuratóriumi tagok legyenek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokban.

Rogán 446 milliót, a legszegényebb államtitkár 4 milliót keresett tavaly

A kormány minisztereinek és államtitkárainak nyilatkozatot kell tenni vagyonuk mellett a jövedelmükről is. A személyi jövedelamadó- bevallás fő adatai 2021-ben azért érdekesek, mert számos új taggal bővült a kormányzat, így jól mutatják az adatok is, hogy kit és milyen kereseti szint mellől lehet a kormányzati szférába csábítani.

Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk

Orbán Viktor egyértelművé tette, mi vezette a közalapítványok kurátorainak kiválasztásakor: világnézeti elköteleződést várt el. Közben várhatóan újabb forrásokhoz juthatnak majd a kiszervezett intézmények.

Jóri András: Vállalhatatlan lenne a folytatás

Szűk mozgásteret szabott a kormány a személyes adatainkat védő és a közérdekű adatok nyilvánosságát biztosító hivatalnak - állítja Jóri András távozó adatvédelmi biztos. Jóri szerint egyre több a közérdekű adatok eltitkolása miatt indult vizsgálat. Bár minden kormány próbálja távol tartani magától a nyilvánosságot, Jóri szerint ez a tendencia tavaly óta felerősödött, és a kormány több alapszabályt figyelmen kívül hagyott.
Találatok: [8]  Oldalak:   1