language

Akták:

Négyes metró highlight_off
167.000.000.000 Ft

Négyes metró

Négyes metró

 A negyedik budapesti metróvonal ötlete még a 70-es években született meg, ám a 1996-ban elkészült el a megvalósíthatósági tanulmány után csak 2003-ban írták alá a kivitelezési szerződést. Közlekedési szakértők a beruházás elejétől kezdve azt hangoztatták, hogy arra ilyen formában nincs szükség, mert a végül elkészült 7,4 kilométeres első szakasz túl rövid, nem megfelelő a belvárosba tartó autósoknak, tíz megállója közül pedig több is olyan helyen található, amelyek gyalog vagy más BKV-járatokkal is gyorsan és könnyedén megközelíthetőek.

A beruházás mögé végül 2004-ben került büdzsé az Európai Unió támogatásának köszönhetően. A Budapest által remélt 260 milliárd forint uniós forrás elnyeréséhez azonban át kellett írni a megvalósíthatósági tanulmányt, mert az EU nem volt megelégedve az abban szereplő megtérülési mutatókkal. Emiatt a főváros 2007-ben megkurtította a terveket, hogy 18 milliárddal csökkentse az építkezés költségeit. Letettek több kiegészítő beruházásról, például a kelenföldi P+R parkoló és autópálya-csomópont, valamint a Fővám téri szökőkút megépítéséről, továbbá a Thököly út felújításáról is.

A tervek 2007-es átírásakor még 480 milliárd forintos összköltségről volt szó az első és második szakasz megvalósítására, ami közel 300 milliárddal több volt annál a 1996-os megvalósíthatósági tanulmány számításainál. Brüsszel 2009-ben bólintott rá a négyes metró első szakaszának támogatására, de a várt 260 milliárd forint helyett csak 181 milliárd forint uniós pénzt adtak az építkezésre azzal az indokkal, hogy az ötven szerződése közül tizenegyet nyílt pályázat nélkül kötött meg a főváros, így ezeknek az árát - mintegy 47 milliárd forintot - az EU nem finanszírozta.

A 2007-es tervek már fél éves csúszással és  2011. júniusi határidővel számoltak. Két évvel később, 2009-ben már azt közölte a kivitelezésért felelős DBR, hogy csak az első szakasz költségei elérik a 365,5 milliárd forintot és az átadás akár 2013-ig is húzódhat. 2011-benTarlós István, az új főpolgármester bejelentette, hogy a fővárosnak nincs pénze a második szakasz megépítésére, és az EU is jelezte, hogy nem kívánják azt támogatni. Végül 2012-ben a kormány 452,5 milliárd forintban határozta meg a Kelenföldi vasútállomástól a Keleti pályaudvarig tartó első szakasz összköltségét, amiből 180,8 milliárdot az EU, 193,7 milliárdot a magyar állam, 78 milliárdot pedig a fővárosi önkormányzat fizet.

A építésében több cég is részt vett. Az alagutakat a Bamco Konzorcium fúrta, amelynek tagjai a francia Vinci, a Strabag német, orszták és magyar leányvállalatai és a Hídépítő Zrt. voltak, az állomások építésében ezeken a cégeken kívül részt vett a Swietelsky Építő Kft. is.


 2008-ban a Heti Válasz osztrák dokumentumokra támaszkodva már arról írt, hogy a Strabag négy év alatt 13,5 milliárd forint kenőpénzt juttatott Magyarországra. Ez felvetette a korrupció és a tiltott pártfinanszírozás gyanúját, az ügyészség be is kérte a Heti Választól a lap által hivatkozott iratokat, ám 2010 szeptemberében “bizonyítottság hiányában” lezárták a nyomozást.




2011-ben a Hagyó-ügy nyomozati anyagai közül került nyilvánosságra, hogy Antal Attila volt BKV-vezérigazgató azt vallotta, hogy egy Hagyó Miklós által közvetítőnek kijelölt személy 2 milliárd forint kenőpénzt kért, mert segítettek elnyerni a cégnek a metró 40 milliárdos belsőépítészeti tenderét. A Swietelsky természetesen tagadta a vádakat, ám a cég székházában a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) házkutatást tartott 2012-ben. Szintén 2012-ben volt házkutatás a négyes metró kivitelezéséért felelős DBR Metró Projektigazgatóságnál is, ahol a BRFK már 2010-ben két ügyben nyomozott.

Ugyanebben az évben hűtlen kezelés miatti feljelentéssel zárult az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata is, amely több szabálytalanságot tárt fel a négyes metróval kapcsolatban. Az ÁSZ-jelentés szerint a szabálytalanul lefolytatott közbeszerzésekből, a nem teljesítményarányos kifizetésekből és a felelőtlen szerződéskötési gyakorlatból az államnak és a fővárosnak jelentős vagyoni hátránya származott.

A 2017 januárjában napvilágot látott OLAF jelentés mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében, az Európai Bizottság ezért 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot.

 

Az OLAF-jelentés teljes szövege.  (Magyarul) 

 

#METRÓ #BKV-ALSTROM METRÓKOCSIK #DEMSZKY GÁBOR

 

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [165]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a 4-es metró egyik érintettje ellen

Belföldi, majd nemzetközi és európai elfogatóparancsot is kiadtak a 4-es metró projekt egyik szereplője ellen, válaszolta Szabó Tímea kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész. A Magyar Nemzet azt írja: a szökésben lévő gyanúsított Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetője, akit a lap "Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester egykori bizalmasának" nevez.

Újabb fordulat a 4-es metró ügyében - a kormány is visszakérheti a pénzt

A feltárt szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság 59 milliárd forint uniós támogatást visszakér a 4-es metró projektből. A kormányinfó elhangzott, hogy ezen alapon a magyar államnak – az államháztartási törvény alapján - is vissza kellene követelnie Budapesttől a 77 milliárdos állami támogatást- igaz az ügyben még vádemelés sem történt, nemhogy bírósági ítélet lenne.

4-es metró botrány: külföldre szökött a DBR Metró volt vezetője, körözik

Elfogatóparancsot adtak ki a 4-es metró beruházásáért felelős DBR Metró volt vezetője ellen. Sajtóhírek szerint a korrupció miatt folyó nyomozás egyik gyanúsítottja Gulyás László lehet, aki külföldre távozott.

OLAF-jelentés: Tarlós meglepődött

A főpolgármester szerdán, az Echo TV Napi Aktuális című műsorában arra a kérdésre, hogy meglepte-e bármi az OLAF-jelentésben, az válaszolta: az esetek, az észrevételek száma lepte meg. Tudni kell, hogy a metrószerződéseket a Demszky-féle városvezetés "annak idején egyáltalán nem vitte" a Fővárosi Közgyűlés elé.

Négyes metró: az adófizetők bűnhődhetnek a 2006-os tenderek szabálytalanságai miatt

A négyes metró építésével kapcsolatos, a kormány által pénteken publikált OLAF-jelentés alapján a gigaprojekttel kapcsolatos szabálytalanságok politikai felelőse egyértelműen a Demszky-féle fővárosi vezetés, a jogi felelősség pedig az általa irányított BKV akkori vezetői terhelheti. Medgyessy Péter ex-miniszterelnök nevesítése további alap arra, hogy a kormány a majdani visszafizetésért baloldali politikusokat hibáztathasson. Még akkor is, ha az OLAF által tett megállapítások nagyrésze nem vesztegetést, hanem a magyar infrastrukturális közbeszerzéseken megszokott szabálytalankodást takar. A legdurvább korrupciós ügyekben a jelentés nagyon szűkszavú: nem derül ki belőle, voltak-e a jelenlegi kormánypártokhoz közel álló kedvezményezettjei is a gyanús szerződéseknek. Ezeken az ügyeken a magyar ügyészség mintha csigalassúsággal dolgozna.

Miért nem csináltak eddig semmit a magyar hatóságok a 4-es metró ügyében?

Szabó Tímea független parlamenti képviselő tette fel a sokakat érdeklő kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy Magyarországon miért nem történt semmi érdemi lépés az elmúlt években a 4-es metró ügyében, miközben az EU-s OLAF már le is zárta a saját vizsgálatát. Ez ugye az az ügy, amelynek kapcsán a Fidesz most a korrupció eléggé jogos vádját szórja az MSZP-s kormányokra, elsősorban az OLAF által külön kipécézett Medgyessy Péter miniszterelnökre.

Bizottsággal vizsgáltatna a Fidesz

Nincs félnivalója Demszky Gábornak, ezért bátran áll minden vizsgálat elé – közölte lapunkkal Magyar György, a volt SZDSZ-es főpolgármester jogi képviselője arra a hírre reagálva, hogy parlamenti gazdasági bizottság vizsgálná ki a 4-es metró beruházása körüli korrupciós ügyet. Ezt a testület kormánypárti elnöke, Bánki Erik jelentette be, hozzáfűzve: a vizsgálatot a Fidesz országgyűlési frakciója kezdeményezte.

Tarlós részletesen elmesélte, melyik a 2010 utáni ügy az OLAF-jelentésben

A főpolgármester szerint egyetlen ügy van a jelentésben, ami a 2010 utáni érához kapcsolódik: ez egy közbeszerzés megkerülése, amikor ellenőrző mérnöknek a BKK Közutat nevezték ki.
Találatok: [165]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>