language

Intézmények:

Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [444]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Dandártábornokból honvéd lett Laborc Sándor

Nyugállományú honvéd lett Laborc Sándorból, a polgári elhárítás egykori főigazgatójából, akit a Fővárosi Ítélőtábla egy zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson jogerősen is megfosztott dandártábornoki rendfokozatától. A Laborcot is érintő kémügyben bő egy hónap múlva hirdethetnek ítéletet – tudta meg a Magyar Nemzet.

Módosított vád az UD Zrt.-ügyben

Vádmódosítás után kedden folytatódott Szilásy György, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati minisztere ellen az UD Zrt. ügyében indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

UD-ügy újratöltve

Újra kell tárgyalni az UD Zrt. vagyonvédelmi vállalkozáshoz köthető ügyet, és a per kedden kezdődik a Fővárosi Törvényszéken. Szilvásy György volt szocialista titokminisztert hivatali visszaéléssel vádolják, de érintett az eljárásban Dávid Ibolya, az MDF egykori elnöke és volt pártja frakcióvezetője is. Hasonló esetek ma is vannak.

A Fidesz Gyurcsányt és Bajnait is kikérdezné

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. A bizottság zárt üléseken vizsgálja az ügyet, szeptember végére lehet meg a jelentés.

Bajnait, Gyurcsányt is meghallgatnák a Portik-ügyben

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Portik-művelet: Szilvásy György kontra Demeter Ervin

Csak az egyik Portik Tamással történt találkozójáról számolt be felettesének Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatója, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szilvásy György volt titokminiszter szerint nem követett el szakmai hibát, amikor az úgynevezett Portik-művelet keretében kapcsolatba lépett az olajbűnözőként ismert alvilági figurával.

Nem találtak eltérést a Portik–Laborc hangfelvétel és a leirat között

A szúrópróbaszerű ellenőrzés alapján megegyezik a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóit rögzítő hangfelvétel a megbeszélésekről szóló leiratok tartalmával – nyilatkozta Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerdán az MTI-nek.

Pénz reményében vállalták a Kósa-videó elkészítését?

Pénzszerzés diktálhatta annak a videónak az elkészítését 2007-ben, amelyben Debrecen polgármesterére, Kósa Lajosra nézve terhelő dolgok hangoznak el. A rendőrség egyébként 2010-ben nem tudta megállapítani, hogy a Portik-videóként emlegetett anyag kinek a kényszerítésére készült, ezért a felvétel készítésének körülményeit vizsgáló nyomozást 2011-ben felfüggesztették. Úgy tudjuk, idén februárban a Laborc–Portik találkozók miatt az ügyet újra elővették, de a felvételen szereplő Rónai Attila nem tudott új információval szolgálni. Úgy tudjuk, a nyomozás során Rónai ragaszkodott ahhoz, hogy 2007-ben készült a felvétel.
Találatok: [444]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>