language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

Intézmények:

Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Bosszút állna a NAV - Vida nem közszereplő?

Jó hírneve megsértése miatt perel és milliós kártérítést követel Vágó Gábortól az adóhatóság korrupciógyanúba keveredett, s magát az alól máig nem tisztázó vezetője. Noha Vida Ildikó az amerikai kitiltási botrány ügyében maga nyilatkozott személyes érintettségéről, sőt, a NAV - mint közfeladatot ellátó szerv - vezetőjeként egy rakás médiaszereplést is vállalt, most mégis állítja: nem közszereplő, Vágó pedig kritikus nyilatkozataival szándékosan rontja az adómorált. Nem a korrupcióellenes aktivista azonban az egyetlen, akit jogi úton igyekszik ellehetetleníteni a Vida-NAV tengely.

Ha a NAV elnöke igazat mond, akkor a kormány hazudott

Tudott a kormány arról, hogy az adóhatóság elnökét és más NAV-os munkatársat korrupció miatt kitiltottak az Egyesült Államokból, ezt maga az érintett, Vida Ildikó nyilatkozta. Ha Vida igazat mond, akkor a külügyminisztérium mellett vezető kormánypárti politikusok hazudtak a botrány kirobbanása után.

Vágó Gábor körbenézne az NGM háza táján

Az adóhatóság áfacsalási vádhoz kapcsolódó belső vizsgálatára vonatkozó statisztikai adatokat kér Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Az ellenzéki politikus erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Áfacsalás a Parlamentben: a legfelső vezetés is tudott róla

Varga Mihály és a Fidesz-frakció is tudott az áfacsalási ügyről – állította Horváth András. A volt adóellenőr végül beszélhetett az ellenzéki képviselőknek. Bemutatott egy olyan dossziét, amelyben konkrét bizonyítékok is vannak, például egy 29 milliárdos nem megfelelően feltárt adócsalásról. Szerinte a csalók mögött az oligarchák állnak. Nem mondta, kik.

A legmagasabb szintre is küldött vészjelzést Horváth András

A hatalmas adócsalásokról szóló állításokkal előálló korábbi adóhivatali dolgozó új részleteket közölt az Origóval arról, hogyan és milyen információkkal keresett meg tavaly két magas rangú kormányzati tisztviselőt, Lázár Jánost és Cséfalvay Zoltánt. Azt mondta, a közvetítő egy fideszes képviselő volt, de az nem világos, hogy mi lett a leveleinek a sorsa.

Az LMP bírósághoz fordul, ha nem kapja meg a NAV munkájáról készült jelentést

Az LMP adatigényléssel fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, hogy adja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban készült jelentést, ha azt a 15 napos határidőn belül nem kapják meg, bírósághoz fordulnak - mondta Schiffer András, az LMP társelnöke hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kormányrendelettel szüntették meg a NAV elitcsapatát – újabb ex-adóellenőr beszélt

Újabb informátorok jelentkeztek az Átlátszónál a hálózatos áfacsalások Horváth András által kirobbantott ügyével kapcsolatban.

Rogán kivizsgáltatná az ügyészséggel az áfacsalásokat

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ügyészségnek kell tisztáznia, hogy megállják-e a helyüket Horváth András volt NAV-os adóellenőr vádjai. Szerinte Horváth egyetlen konkrét ügyet sem említett, amikor felkereste őt.

Varga: Adótisztviselő ne politizáljon

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Horváth András volt adóellenőr az adóhatóságot átszövő maffiahálózatokra vonatkozó kritikáira úgy reagált: nem merültek fel olyan új információk, amelyek miatt újra kellene nyitni a vizsgálatot.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>