language

Intézmények:

Nemzeti Sportközpontok (NSK) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [76]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Elképesztően drága veszteséggyár lesz, a kormány mégis megépítteti

Külföldi példák alapján nem sok üzleti potenciál lesz a 65 milliárdos hajdúnánási motorversenypályában. A finnek egy hasonló létesítményt nem egész 9 milliárdból hoztak ki.

Járványhelyzetben is napi 695 millió forintot költ sportra a kormány

Napi 695 millió forintot költött sportra a kormány a veszélyhelyzet bevezetése óta. A járvány sem szegte kedvét a kormánynak attól, hogy öntse a pénzt a sportba. Míg a veszélyhelyzet bejelentésétől, vagyis március 11-től április 23-ig napi szinten még "csak" 205,3 millió forintot csoportosított át az állam a sportra (összesen kb. 9 milliárd forintot), addig június 2-ig ez a szám már napi 695 millió forintra (összesen 51,5 milliárd forintot) nőtt.

1,87 milliárdból üzemel idén a Puskás Aréna

A kormányhatározat értelmében a kormány egyetért azzal, hogy "a Puskás Arénának mint a nemzet stadionjának az üzemeltetése és működtetése zavartalanul magas szinten történjen". A Puskás Arénát tavaly adták át, 69 ezer fő befogadására képes és 190 milliárd forintba került a kivitelezése.

Napfényben fürdő üvegkalitkát építenek a Mészáros Lőrinc-közeli sportklubnak

Kiírták a közbeszerzést a Postás Sport Egyesület tornaakadémiájára, a megrendelés alapján pedig egy nagyon modern épület terveit várják a pályázóktól. Az egyesület elnöke Vörös József, a felcsúti mágnás ügyvédje.

Oldalanként egymillió forintért írhat tanulmányt a Szijjártó Sarolta által vezetett cég egy felesleges beruházáshoz

A kormány már döntött arról, hogy Nyíregyházán versenypályát kell építeni, de azért készül hozzá egy megvalósíthatósági tanulmány 215 millió forintért.

Eddig több mint egymilliárd forintba került három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni

Már két éve fürdőző gyerekektől kellene hangosnak lennie a sásdi, az enyingi és a balassagyarmati tanuszodának. Ehelyett kettőben csak a gaz nő szép csendben, a harmadik pedig hónapok óta átadásra vár. Pedig már a sásdi tanuszoda energetikai korszerűsítésére is nyert százmillió forint uniós pénzt valaki, amire nagy szükség is lesz, mert ha egyszer mégis megépül, a hátrányos helyzetű térségben működő önkormányzat biztos nem tudja majd finanszírozni az üzemeltetést.

Lopakodó olimpia Veszprémben – miért uszoda épül 15 milliárdért, amikor a lakosság strandot szeretne?

Méregdrága sportuszoda épül Veszprémben, teljes egészében állami forrásból, és majd állami fenntartásban lesz. A hír mégsem váltott ki általános ovációt a királynék városában, az ünnepélyes alapkőletétel óta pedig gyűlnek a kritikus hozzászólások a Facebookon.

Áder senkit nem érdekelt, engedély nélkül bontották le a margitszigeti teniszstadiont

Engedély nélkül bontották le az UTE egykori, Margitszigeten lévő teniszstadionját, ezért az V. kerületi kormányhivatal bírságot szabott ki az építtető Nemzeti Sportközpontokkal szemben. A bontást a kormányhivatal tudomásul vette, hiszen az eredeti állapotot nem lehet visszaállítani.

Szinte üldözik a Mészáros-gyerekeket a felcsúti iskolatenderrel

Tavaly kizárólag a Mészáros-érdekeltségbe tartozó mérnökirodát bízták meg a több százmilliós projekttel, de a cég nem nyújtott be végleges ajánlatot. Az állami megbízót ez sem tántoríthatta el - idén újra próbálkozik.
Találatok: [76]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>