language

Intézmények:

Nemzeti Sportközpontok (NSK) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [76]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

1,4 milliárdért épül kollégium a kisvárdai kézi- és fociakadémiának

2017 május közepén jelentette be a városból fejlesztési miniszteri posztba érkező Seszták Miklós, hogy kézilabda és fociakadémia is indul Kisvárdán Kárpátmedencei Kézilabda Akadémia néven. Bár az első osztályok már most szeptemberben elindultak, saját kollégiuma még nem volt az intézménynek, így más tanintézmények kollégiumaiban szállásolták el a gyerekeket. Nagyon sokat viszont már nem kell várni, lassan beindul a munka és 420 nap, vagyis közel 14 hónap múlva az akadémiának saját kollégiuma is lesz.

Ész megáll: 104 milliót megint rá kellett költeni a vizes vb-re felújított Hajósra

Most, 4 hónappal az esemény vége után is közzétettek egy újabb drágulást. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Hajós Alfréd Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda felújításának költsége 103,5 millió forinttal 2,9 milliárd forintra ugrott. A szerződésmódosítás leírása arra enged következtetni, hogy mindez összefüggésben áll a Hajós uszoda október végi beázásával. Az ugyanis a légtechnikai javítások miatt történt, ezt pedig "a fűtési rendszer indításakor jelentkező légtechnikai rendszer meghibásodása tette szükségessé" - tudtuk meg korábban a Nemzeti Sportközpontoktól.

Fordulat Hosszú Katinka-ügyben: megvan a felelős a szerződések rejtegetéséért

A 24.hu beadványa nyomán jelentést adott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, leszögezve: a vizes világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Kft.-nek ki kell adnia a Hosszú Katinkával és cégével kötött szerződések részleteit. Csakhogy a Bp2017 Kft. korábban azt állította lapunknak: nincs ilyen szerződése Hosszúékkal a Duna Aréna használatáról.

Nem titkolhatják, mennyiért adták ki Hosszúéknak a Duna Arénát

A vizes világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Kft.-nek ki kell adnia a Hosszú Katinkával és cégével kötött szerződések részleteit - írja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jelentésében, amit a 24.hu beadványa nyomán készítettek.

Leépítik a vizes vb-t szervező céget, de még erről sem tudhatunk meg semmit

Értesüléseink szerint szép lassan elkezdték leépíteni a nyári vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft-t. A vállalat végelszámolása még nem indult meg, az alkalmazottak egy jelentős részét azonban már elküldték. A létesítmények, illetve a társaság által a vb alatt használt ingatlanok többségét szeptember 1-jéig kellett elhagyni, így sokan ekkor távoztak a szervezőcégtől. Egy szűkebb kör az átadás-átvétellel kapcsolatos ügyeket miatt szeptemberben még maradt, de a hónap végén megint megszűnt sok ember munkaviszonya.

Másfélszer lehetne kifizetni Tatabánya adósságait a sportcsarnok árából

Többe kerül a Tatabányára tervezett 3500 fős sportcsarnok, mint amennyit a megyeszékhely teljes éves bevételként számolt 2017-re. A létesítmény 15,2 milliárdos árából másfélszer ki lehetne fizetni a város idénre elővetített költségvetési hiányát.

Egyetlen épülettel sem készült el a tanuszodák építésének bajnoka

Van egy cég, amelyik olyan erősen nyitott a közbeszerzéseken, mint talán korábban soha senki. A Hanley Service Kft. mindössze három hét alatt négy tanuszodára és három tornacsarnokra kötött szerződést a Nemzeti Sportközpontokkal 1,7 milliárd forintért. Tavaly áprilisban volt a Hanley csodahónapja, az épületeknek azóta régen el kellett volna készülniük. De egyetlen egy sem készült el a februári határidőre, sőt a módosított határidőkre sem. A Sportközpontok kötbér helyett inkább még több pénzt adott, volt, hogy egészen nevetséges indoklással.

Orbán vejének cége csinálta a világítást, ami miatt félbeszakadt a Vasas–Haladás

A hétvégi forduló egyik kuriózuma a Vasas–Haladás mérkőzés volt, amit a huszadik percben félbe kellett szakítani a világítás meghibásodása miatt. A beszámolók szerint előbb a reflektorok egy része hunyt ki, majd hamarosan az összes. A stadion világítását 2015 tavaszán az akkor Tiborcz István tulajdonában álló Elios Zrt. újította fel egy másik céggel közösen, nettó 110 millió forintért. A megbízást a Nemzeti Sportközpontoktól, azaz az államtól nyerték el.

Végre megvan, ki üzemelteti a Duna Arénát a szilveszteri pezsgődurrogásig

Ugyanaz, aki eddig is. Plusz 50 millióért. Némi információcsend után végül csak kiderült, ki lesz a Duna Aréna gazdája az év hátralevő részére. A Közbeszerzési Hatóság honlapjára felkerült szerződésmódosítás szerint marad annál az uszoda kulcsa, aki azt eddig is az ujja körül pörgette, azaz az átmeneti időszakban is a B-Omega-T Kft. látja el az épület üzemeltetését.
Találatok: [76]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>