language

Helyek:

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Börtönbüntetésre ítélték Monok volt polgármesterét

Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét, az Összefogás Párt vezetőjét pénteken a Nyíregyházi Járásbíróság. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.

Leáldozóban Szepessy csillaga?

Noha az önkormányzati választásokon való induláshoz különösebb gond nélkül összegyűjtötte a szükséges kopogtatócédulákat, a törvénnyel egyre több gondja akad Szepessy Zsolt monoki polgármesternek: a közelmúltban két ügyben is vádat emeltek ellene.

Sikkasztással, hűtlen kezeléssel is vádolják Szepessyt

Több millió forintos jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, valamint hétmillió forintos jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolják Szepessy Zsolt monoki polgármestert.
Találatok: [4]  Oldalak:   1