language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Korrupció a NAV-nál? Őrizetben egy ügyész és három pénzügyőr

Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt - közölte a főügyészség.

Vida megy, a korrupt rendszer marad?

Nemcsak Vida Ildikó, hanem közvetlen beosztottjai, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több elnökhelyettese is távozhat a közeljövőben - állítják a Népszava forrásai. Egyúttal megerősítették a Népszabadság tegnapi értesülését, miszerint Tamásné Czinege Csilla lehet az adóhatóság új elnöke.

Tanúvallomás egy NAV-vezető utasításairól

Nem igaz, hogy Dávida Marianna, a NAV ellenőrzési főosztályvezetője nem avatkozott be adóhatósági vizsgálatokba - hangzott el egy adóellenőr tanúvallomásában tegnap a Fővárosi Törvényszéken. Hegedűs-Deme Zsolt, aki jelenleg is NAV-alkalmazott, korábban pedig az áfacsalási botrányokban többször is említett NAV-részleget, a Kiemelt Ügyek Adóigazgatóság vezette, részletesen elmondott egy konkrét esetet a Népszabadság és a Népszava ellen indított becsületsértési per tárgyalásán. Elmondta, hogyan avatkozott bele, s lényegében lehetetleníthette el egy adócsalás-gyanús ügy kivizsgálását, illetve az illetékes hatóságok tájékoztatását Dávida, s több vezetőtársa.

Vida Ildikó selyemzsinórt kap?

Lavina indult, amely könnyen maga alá temetheti Vida Ildikó adóhatósági elnököt. Áfacsalási ügyben gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vezetője, egy másik eljárásban egy volt dolgozó ellen már vádat is emeltek, s miközben Vida mindent rendben talált saját háza táján, a nemzetgazdasági tárca egy héten belül másodszor rúgott bele a NAV-ba. A Korrupcióellenes Szövetség szerint nem maradhat következmények nélkül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) adóhatóságot elmarasztaló jelentése sem, a NAV pedig, mint szervezet bizonyítottan korrupt.

Bosszút állna a NAV - Vida nem közszereplő?

Jó hírneve megsértése miatt perel és milliós kártérítést követel Vágó Gábortól az adóhatóság korrupciógyanúba keveredett, s magát az alól máig nem tisztázó vezetője. Noha Vida Ildikó az amerikai kitiltási botrány ügyében maga nyilatkozott személyes érintettségéről, sőt, a NAV - mint közfeladatot ellátó szerv - vezetőjeként egy rakás médiaszereplést is vállalt, most mégis állítja: nem közszereplő, Vágó pedig kritikus nyilatkozataival szándékosan rontja az adómorált. Nem a korrupcióellenes aktivista azonban az egyetlen, akit jogi úton igyekszik ellehetetleníteni a Vida-NAV tengely.

Nem is vizsgálják a csalások haszonélvezőit

Rendszerszintű, az adóhivatal filozófiájába beépült hibás eljárási rend és konkrét korrupció is az oka annak, hogy a legnagyobb cégek esetében sokszor nem nyomozzák ki az adócsalásokat - mondja Horváth András.

NAV-botrány - Horváth András ügyét átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda, szerdán kihallgatják

A hatóságok még nem hajlandók nyomozni, de az adócsalási ügyet kirobbantó Horváth Andrást szerdán végre kihallgatják, sőt, kedden délután arról értesítették SMS-ben: ne a BRFK-ra, hanem a Nemzeti Nyomozó Irodához menjen.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>