language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

óvadék highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Rövidesen jogerős döntés Gál óvadékáról

Az óvadék-eljárások általában két hét alatt jutnak el másodfokra, így a jövő héten dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy jogerősen helybenhagyja-e az elsőfokú bíróság múlt hétfői döntését, melynek értelmében az erzsébetvárosi ingatlanügy fő vádlottja százmillió forint óvadék ellenében kerülhetne házi őrizetbe.

Százmilliós óvadék fejében szabadulhat Gál György

Százmillió forintban állapította meg értesüléseink szerint a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanpanama fő vádlottja, Gál György volt gazdasági bizottsági elnök óvadékát. Úgy tudjuk, Gál novemberben kérte a bíróságtól, hogy óvadék mellett szabadlábon védekezhessen - az önkormányzati tisztségviselő akkor már több, mint két éve volt előzetes letartóztatásban.
Találatok: [2]  Oldalak:   1