language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

pártfinanszírozás highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [75]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Hadházy Ákos: Zuglóban 60 milliós megbízást kapott közpénzből a Publicus Intézet

A független országgyűlési képviselő szerint Horváth Csaba MSZP-s polgármester semmivel sem különb azoknál a fideszeseknél, akik szintén az adófizetők pénzét költik kampányra

Az ÁSZ tovább viszi a szerepét az ellenzék nyakon csípésében, még a NAV-ot is bevonták

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tudja a törvényben meghatározott időre elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölő szervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – jelentette ki Windisch László, az ÁSZ elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. Közölte: „szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel.

Számvevőszéki vizsgálat indul az ellenzék külföldi kampánytámogatása miatt

Vizsgálatot indított a „guruló dollárok” ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: „igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok".

Gigantmánia – Bekebelezi a Fidesz a plakátpiacot: az állam hirdet, a NER-háló kasszíroz

Egymást érik a köztereken a Fidesz kormányzati-politikai hirdetései, és nem csak a kampányban: ez is az elmúlt három Orbán-ciklus tanulsága. Az állandósult ellenzék- és Brüsszel-ellenes háborúban az állam szervezetei és vállalatai váltak a legnagyobb hirdetővé. Ez korábban nem volt így, az első Orbán-kormány húsz évvel ezelőtti leváltásakor még csak a harmadik helyig küzdötték föl magukat a központi költségvetés szervei. A szocialista–liberális kormányoknak módjukban sem állt piacot torzítani, nyakukon a Fidesz hideg leheletével.

Egy már megszűnt ellenzéki párt alapítványánál talált gondokat az Állami Számvevőszék

Az Együtt – a Korszakváltók Pártjának Váradi András Alapítványát most ellenőrizték. A szervezet nem biztosította az ellenőrizhetőség feltételeit, valamint a pártalapítvány – az Alaptörvénnyel ellentétesen – a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával a nyilvánosság előtt nem számolt el, a felhasznált közpénzekre vonatkozó gazdálkodása átláthatóságát nem biztosította.
Találatok: [75]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>