language

Lapok:

Népszava highlight_off

Helyek:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Mészáros Lőrincnek most épp Szabolcsban esett le pár milliárd árvízvédelemre

2,8 milliárd forintos közpénzes munkát nyert el a Mészáros és Mészáros Kft.- derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Eszerint az oligarcha cége 2,84 milliárd forintból végezhet árvízvédelmi munkákat Vásárosnaményban és környékén.

Csúcsra járatott TOP-módszer – Pályázati polip Nógrádban is

Szabolcs megye és a Jászság után Nógrádban is ugyanazzal a gyanús eljárással pályáztatták meg az uniós forrásokat egy fideszes választókerületben – tudta meg lapunk.

Két körzet, egy minta - Szabolcsban is működött a jászsági Boldog-módszer

Nem csak Boldog István választókerületében, hanem Nyírbátor térségében is vannak arra utaló jelek, hogy „lezsírozták” a területfejlesztési pályázatokat.

Titkolja Pintér Sándor, hány nyomozás indult a választások kapcsán

Hiába kérdezték a belügyminisztert, nem felelt - államtitkára pedig háromszor hárította a kérdést. Visszapattant Pintérről a fiktív lakcímmel szavazó ukránokról szóló felvetés is.

Közel félmilliárdért épül parkoló a kisvárdai stadionhoz

Parkolóhelyenként átlagosan 612 ezer forintba kerül az újabb beruházás – derül ki egy önkormányzati szerződésből.

Bagóért kerülhet Seszták köréhez a kisvárdai fürdő üzemeltetése

Több milliárdnyi közpénzt öltek a Várfürdőbe, üzemeltetési jogát most ennek töredékéért kaphatja meg egy Seszták Miklós érdekköréhez köthető cég.

Keménykedik a számvevőszék a kistelepülésekkel

Befagyaszthatják három független vezetésű település: Veresegyház, Kiscsécs, és Mátraverebély állami támogatását. Felkészül Taktabáj, Bodrogkisfalud és Nyírmeggyes.
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>