language

Intézmények:

New Land Media Kft. highlight_off

Lapok:

New Land Media Kft.

A New Land Media 2013-ban alakult, médiatervezésre és médiavásárlásra specializálódott ügynökségként működik. Tulajdonosa Balásy Gyula, akinek másik zászlóshajó cégével, a Lounge Communications Kft.-vel együtt a New Land Media évek óta szinte a kizárólagos nyertese a kormányzati kommunikációs kampányokra kiírt közbeszerzéseknek.

A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodával 2022-ben kötött kommunikációs keretszerződéssel a K-Blogon is foglalkoztunk.

ZOOM

Még 2008-ban alapította Tarjányi Péter, akkor egy évig üzemelt az online portál, majd 2017 nyarán indult újra. A zoom.hu önmagát független, Európa-párti lapként definiálta. Az újság kiadásáért felelős cég a STRAT-POL Kft. volt, amely többek között PR tevékenységgel, könyvkiadással és szakmai-tudományos tevékenységgel foglalkozott. Tarjáni Pétert a 2018-as parlamenti választások kampányához közeledve hírbe hoztk a Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt leváltásáért létrejött szervezkedéssel. Tarjányi 2018 tavaszán mondott le ügyvezető igazgatói tisztségéről, a feladatait Dosek Rita vette át, aki a korábbi cégvezető társszerzője az általuk kiadott legtöbb könyv esetében. Az internetes lap utolsó megbízott főszerkesztője Farkas Csilla volt. 2018 december 21-től a lap megszűnt, a honlapja archív oldalként működik, de nem frissül a későbbiekben. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Ötmilliárdos szerződést nyert a Fidesz talpon maradt házi propagandistája

Taroltak Balásy Gyula cége a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) közbeszerzésein. Balásy évek óta a Fidesz első számú házi propagandistája pozíciói az elmúlt hónapokba erősödtek, amikor az eddigi kommunikációs guruk Kuna Tibor Csetényi Csaba cégei kikerültek a piacról.

Rogán szomszédja gyanúsan nyert százmilliós megbízásokat állami cégtől

Csetényi Csaba, Rogán Antal propagandaminiszter szomszédjának két cége összesen 617 millió forintnyi megbízást nyert el a Miniszterelnökség egyik háttérintézményének két közbeszerzésén – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményekből. A tendereket a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. írta ki.
Találatok: [3]  Oldalak:   1