language

Intézmények:

Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Megszólalt Schmitt: szerinte nem történt plagizálás

Az akkori szabályozás szerint megengedhető volt, hogy a kisdoktori dolgozathoz felhasznált szakirodalmat ne oldalanként, hanem egyben, a dolgozat végén tüntessék fel, így nem áll meg az ügyben a plágiumvád - ezt mondta Schmitt Pál szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A köztársasági elnök szerdán szólalt meg először a nyilvánosság előtt azóta, hogy múlt szerdán kirobbant a plágiumügy. Elmondta: reméli, tisztázni tudja magát a vádak alól. Az ügy esetleges következményeiről nem volt szó a műsorban.

Schmitt-botrány: most jön a java

Mai, első hivatalos programján szembesülhet plágiumgyanús doktori disszertációja botrányával Schmitt Pál, ám aligha valószínű, hogy érdemi magyarázattal áll elő. Az államfő csütörtökön az egri Eszterházy Károly Főiskolára látogat - ott tanít Kertész István is, aki summa cum laudéval minősítette a dolgozatát. Ha be is bizonyosodik, hogy az államfő "kreatívan hasznosította" 1992-ben egykori sportdiplomata kollégája kéziratát, a szerzői jogok megsértése már régen elévült.

Szijjártó: gyanús a Schmitt-ügy időzítése

A miniszterelnök szóvivője szerint meglehetősen furcsa az időzítése a Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanúnak. A TV2 hétfő reggeli műsorában Szijjártó Péter megismételte véleményét, hogy a Schmitt-ügy "bulvárkacsa".

Nem kapott selyemzsinórt Schmitt

Elkenné a Schmitt Pál államfő körül kialakult plágium-botrányt az Orbán-kormány, illetve a Fidesz. Ugyan tegnap már a jobboldali értelmiségi holdudvar is a köztársasági elnök távozását követelte, a miniszterelnök szóvivője "bulvárkacsának" minősítette a gyanút, és a Semmelweis Egyetem sem vizsgálja Schmitt disszertációját.

Bolgár cáfolat a plágiumhistóriára

„Létezett együttműködés Schmitt Pál és Nikolaj Georgiev sporttörténész között” – mondta a Magyar Hírlapnak a bolgár férfi lánya. Tegnap a Népszava először még azt idézte Malina Georgievától, hogy „Apám semmilyen módon nem állt közeli viszonyban Schmitt úrral”. A lap internetes oldalán délután ez már így hangzott: „Az lehetséges, hogy volt, amit édesapám és Schmitt úr megbeszélt, hiszen ismerték egymást. Schmitt úr ugyanis a NOB Végrehajtó Bizottságának tagja volt, édesapám pedig ott dolgozott.”

Schmitt-ügy: megszólalt a SOTE dékánja

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja szerint nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.

Schmitt dossziéjában már ott a bejegyzés a plágiumügyről

A fokozatot kiadó egyetemre, illetve az államfőt jelölő pártra, a kormányra és a Köztársasági Elnöki Hivatalra vet rossz fényt Schmitt Pál plágiumügye – mondta a hvg.hu-nak Balázs Péter volt külügyminiszter, egykori diplomata. Szerinte már minden nagykövet lejelentette országának az esetet, Schmitt dossziéjában már mindenhol ott a bejegyzés a botrányról.
Találatok: [8]  Oldalak:   1