Persons: |
|
Newspapers: |
Fegyházba küldenék Hagyót
Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze perbeszédének ötödik napján a fegyházbüntetések mellett négy vádlottra felfüggesztett börtönbüntetés, két vádlott esetében pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Ha az ügyészen múlik, Hagyó sosem szabadul
A vádhatóság szerint nyolc vádlott esetében megállnak a folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés tényállási elemei, ezért rájuk súlyos fegyházbüntetést, a feltételes szabadlábra bocsátás kizárását kérte vádbeszédében az ügyész.
Rettegett Hagyó vádlója, az ügyész belebukott
Az ügyészség csendben felmentette vezetői beosztásából a Hagyó-ügy addigi vezető ügyészét 2013 januárjában „hivatali kötelesség vétkes megszegésével megvalósított fegyelmi vétség” miatt. A Nokia-dobozos ügyben a vád azóta már a bíróság előtt megbukott, és a minap a 2012-ben elrendelt „kármentő” nyomozás is eredménytelenül zárult.
Hagyó-per: terítéken az 'irányított közbeszerzés'
A BKV Zrt.-nek jelentős kárt okozó takarítási szerződésre vonatkozó, korábban módosított vádpont bizonyítási eljárását folytatta kedden a Kecskeméti Törvényszék a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó perben.
Nokiásdoboz: hol volt, hol nem volt
Elhangzott egyszer egy történet valamilyen nokiásdobozról, amibe éppen tizenötmillió forint fér bele. Az MSZP 2010-es csúfos választási vereségének az egyik oka ez volt. A koronatanú későbbi vallomása szerint viszont nem is létezett semmilyen doboz. Az egy éve folyó BKV-per így egyre átláthatatlanabbá válik.
Válságmenedzserek
Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.
Antal Attila
Balogh Zsolt
Hagyó Miklós
Horváth Éva
Kocsis István
Lelovics Ottó
Mesterházy Ernő
Szalainé Szilágyi Eleonóra
Alfa Busz Kft.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MSZP
PQS Plural Kft.
Synergon Nyrt.
SZDSZ
Well Reklámügynökség Kft.
blackmail
cleaning
clientele
consulting
energy
malpractice
offshore
outsourcing
PR
relatives
severance pay
state-owned enterprise
study writing
transportation
Hagyó-per: Regőczit is megfélemlítették
Gyakorlatilag visszavonta feltáró jellegű nyomozati vallomását Regőczi Miklós is. A BKV Zrt. volt kommunikációs vezérigazgató-helyettese semmilyen, a terhére rótt bűncselekményben nem érzi bűnösnek magát. A Hagyó-per tegnapi tárgyalásán Regőczi úgy fogalmazott: a nyomozás során tett vallomásai közül csak azokat tartja fönn, amelyeket „minden kényszertől és kényszerintézkedéstől mentesen” tett.
Balogh nem ismerte fel Hagyó barátnőjét
A Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán az elsőrendű vádlott egész nap a megjegyzéseit olvasta Balogh Zsolt korábban ismertetett nyomozati vallomásaival kapcsolatban. Szokatlan a tárgyalás vezetése – a vádlottak kérdésre nem hajlandók válaszolni, ugyanakkor előre megírt, regényhosszúságú szövegeket olvasnak fel, és ezt a büntetőeljárás-jog szerint megtehetik.
Mindent tagad Hagyó Miklós
Senkit nem utasított semmilyen törvénysértésre – legalábbis ezt állította a bíróság előtt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes. Az ügyészség egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolja.
Hagyó-per: Egyformán valló ellenérdekű felek
Balogh Zsolt nyomozati vallomásainak ismertetésével folytatódott csütörtökön a Hagyó-per tárgyalása Kecskeméten.