language

Intézmények:

ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Tanári nyomásgyakorlásra hivatkozva szavaztak érvénytelenül a hökösök

Előre megbeszélten adtak le érvénytelen szavazatokat a Hallgatói Önkormányzat küldöttei az ELTE BTK április 30-ai dékánválasztó Kari Tanács ülésén. Döntésüket az akkori HÖK elnök, Sujtó Attila az oktatóktól érkező nyomásgyakorlással indokolta. A szavazás így, 17 érvénytelen szavazat mellett Dr. Borhy László győzelmével zárult.

Jobbikos politikus szerzőként a HÖK-ös listán

A bölcsészkar hallgatói önkormányzata által készített listán egy bejegyzés arra utal, hogy Stummer János, a Jobbik jelenlegi erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjének vezetője maga is részt vett a táblázat elkészítésében. 2009-ben, a lista készítésének idején Stummer az ELTE BTK HÖK alelnöke volt.

'Kis liberó buzigyerek' – így listázta a HÖK az új diákokat

Éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata (HÖK). A gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a HÖK elnöke elismerte a listák létét, de állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az ELTE rektorhelyettese elképzelhetetlennek nevezte a listázást, ám ha mégis történt volna ilyen, az szerinte a rendőrség hatáskörébe tartozik.
Találatok: [3]  Oldalak:   1