language

Személyek:

Mali Zoltán highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Első fokon elítélték adócsalásért Drávapiski polgármesterét

Mali Zoltán egy 2010-es ügy folyományaként nem jogerősen egy év hat hónapot kapott, két évre felfüggesztve. És ha marad az ítélet másodfokon is, akkor ezen túlmenően meg kell fizetnie a központi költségvetést ért mintegy 9 milliós kárt. A bíróság szerint az adócsalást egy azóta felszámolt cég, a Kelet-Ormánság Innovációs Kft. (K-OI Kft) követte el. Mali szerint ellenlábasa próbálja besározni.

Adócsalásért felelhet Drávapiski polgármestere

Adócsalás vádjával állították bíróság elé Mali Zoltánt: az ügyészség szerint Drávapiski polgármestere 2010-ben és 2011-ben fiktív számlákat állított ki, amelyekről az áfát visszaigényelték.

Megnéztük az ormánsági Orbán vs. Simicska háborút

Az alsószentmártoni boltos pár éve még támogatta a polgármester kampányát, egy darabig még jól tudtak együttműködni, de szakítás lett a vége, és most durva dolgokat mondanak egymásra, feljelentgetik egymást. A valódi okokat talán nem fogjuk megtudni, mindenesetre az egész konfliktus kívül esett volna az országos médián, ha egyiküket – talán épp a másikuk aktív részvételével – meg nem verték volna durván a saját üzlete teraszán. Szombatra már tüntetést hirdettek, addig is bojkott a megvert Mali Zoltán üzlete ellen.

Gyanúsított lett a polgármester

Mint azt ügyészségi forrásból megtudtuk, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csalással, költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással és rágalmazással gyanúsítja a Baranya megyei Drávapiski független polgármesterét, Mali Zoltánt.

SZDSZ-botrány: mobiltelefonon távirányítottak hat küldöttet?

Kóka János rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezte a párton belüli helyzet tisztázására. Ez azért is fontos, mert információnk szerint ő maga hat ormánsági küldött szavazatának köszönheti győzelmét a 2007-es elnökválasztás második fordulójában.
Találatok: [8]  Oldalak:   1