language

Személyek:

Dávid Ibolya highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Dávid Ibolya

Dávid Ibolya Márta (Baja, 1954. augusztus 12. –) magyar ügyvéd, politikus, igazságügy-miniszter (1998–2002), az MDF elnöke (1999–2010). Országgyűlési képviselő volt a rendszerváltástól 2010-ig.

Dávid Ibolya 2008 szeptemberében sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy titokban rögzített hangfelvételek tanúsága szerint közéleti szereplők megbízásából az UD Zrt.-hez köthető személyek be akartak avatkozni pártja életébe. Emiatt több büntető- és polgári eljárás indult, a cég elleni nyomozások azonban idővel megszűntek. A Kúria 2012. szeptember 12-én felmentette Dávid Ibolyát az ellene felhozott vádak alól. A felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős, Dávid Ibolyát elmarasztaló ítéletet, és elutasították az ellene titokban készített hangfelvételek nyilvánosságra hozása miatt benyújtott keresetet. Dávid Ibolya ellen pedig jogerősen polgári pereket nyertek azok, akik szerinte közreműködtek az akcióban, majd a politikus ellen vádat emelt az ügyészség. 2012-ben Dávid Ibolyát első fokon felmentették a vádak alól, a Kúria pedig a harmadik polgári perben is elutasította a Dávid Ibolya ellen benyújtott keresetet

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Tarlós is áldását adta a kizárt MDF-es egymilliós fizetésére

Almássy Kornél jelenleg egymillió forintos alapbérért tölti be a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ágazati igazgatói posztját.

Bővült a balliberális börtönkeret

Egyre több szocialista politikus kerül a gyanúsítottak, valamint a vádlottak közé, s bűnlajstromuk a csalástól a hűtlen kezelésen és zsaroláson át egészen a gyilkosságban való bűnsegédletig terjed. A nevek között azonban volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is találni.

Egy évig "alapozott" az ügyészség

Bizonyítási eljárást folytattak le az újbudai ingatlanügyben, ez egy évig tartott, így a volt polgármester meggyanúsítása nem volt időzített. Ezzel magyarázta az ügyészség, miért az őszi választások előtti napokban idézték be az újraválasztásra esélyes MSZP-s Molnár Gyulát, mikor már tavaly ősszel a kezükben volt egy irat a politikus és helyettese elleni gyanúról. Az érintettek időzített eljárást emlegetnek.

Új gyanúsított az UD-ügyben

Egykor nemzetbiztonságis magánnyomozó közvetített az UD-cégcsoport és a gyanúsított adathalászó rendőrök között, ő az ügy új gyanúsítottja.

Megszűnt a mentelmi jog, lecsapott a rendőrség

A tegnap esti órákban őrizetbe vették Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és két társát, Lelovics Ottót, valamint Horváth Évát.

Azonnal lecsaptak Hagyó Miklósra

Tegnap este a BRFK – miután gyanúsítottként kihallgatta – őrizetbe vette a volt szocialista főpolgármester-helyettest, Hagyó Miklóst és két közvetlen munkatársát, Horváth Éva volt szóvivőt és Lelovics Ottó kommunikációs főosztályvezetőt.

Az ügyészek újraindították a nyomozást

Újraindította a nyomozást Hatvani Csaba, Terézváros MSZP-s alpolgármestere ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, miután a választáson sem egyéni jelöltként, sem pártlistáról nem szerzett mandátumot, és nem védi már a mentelmi jog.
Találatok: [7]  Oldalak:   1