language

Helyek:

Izsák highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Újraindul az időközin a vadászházba belebukott volt polgármester Izsákon

Kedden is tartanak tárgyalást a Kecskeméti Járásbíróságon abban az ügyben, amelyben a volt izsáki polgármester és két társa ellen emeltek vádat költségvetési csalás és más cselekmények miatt. A vád szerint Mondok József egy turisztikai célra kiírt pályázatot nyert a vállalkozásával, majd később ő maga és családja költözött a 35 millió forintból felépített házba. A per tárgya az is, hogy a „vadászház” körül végzett valójában munkát az a közmunkás, aki más, önkormányzati munkára volt bejelentve hivatalosan.

Vádat emeltek a vadászház helyett saját otthont építő izsáki polgármester ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség három férfi ellen a „vadászház-ügyben”. Az ügyről korábban mi is sokat írtunk, a lényege, hogy Mondok József, Izsák polgármestere 35 millió forintos EU-s pénzből épített egy szálláshelyet, legalábbis papíron erre kapta a pénzt, valójában magának és a családjának csinált egy szép vadászházat, oda idegen nem mehetett be.

Viharfelhők Izsák felett: Tápboltosból polgármester – Mondok József viselt dolgai

Mondok József, Izsák polgármestere pályázati pénzből épített két vadászházat, ám kiderült: a baráti körén túl nincs nagy vendégjárás. A Miniszterelnökség által elrendelt vizsgálatot követően a napokban költségvetési csalás bűntettében nyomozást indított a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség. A vizsgálat kiterjed a Mondok által vezetett önkormányzat pályázataira is. Mit vétett a mindenkori ha­­talomhoz lojális, Izsákot immáron két évtizede irányító polgármester?

A fideszes polgármester elismerte: uniós pénzből épített vadászházban lakik

A 444.hu írt ma arról, hogy Mondok József, Izsák fideszes polgármestere abban a vadászházban lakik, amelyet 2014-ben a településvezető egyik cége, a Mondok Kft. 35 milliós EU-s forrást elnyerve épített. Mondok, izsáki polgármesterként még tagja is volt a helyi pályázati tervezést irányító egyesület bírálóbizottságának. A vadászpanziót ezután nyilvántartásba vették az izsáki önkormányzat honlapján szálláshelyként, de hirdetni ezen kívül nem hirdették sehol. Ennek pedig egyszerű oka van: a polgármester a helyiek szerint beköltözött – írja a lap. Egy január közepi felvételen maga vallja be ezt.

Vizsgálatot indít a Miniszterelnökség az izsáki fideszes polgármester ügyében

Soron kívüli, teljes körű vizsgálatot indít a sajtóhírek alapján a Miniszterelnökség az izsáki vadászház ügyében, mondta Csepreghy Nándor államtitkár az Index kérdésére.

Izsák fideszes polgármestere épített egy vadászpanziót EU-támogatásból, aztán beköltözött

2014-ben a polgármester egyik cége, a Mondok Kft. EU-s forrásra pályázott a Darányi Ignác Terv egyik pályázatán, és nyertek is 35 millió forintot egy vadászház építésére. Mondok, izsáki polgármesterként még tagja is volt a helyi pályázati tervezést irányító Dunamellék LEADER-egyesület bírálóbizottságának.

A CBA-sok nagy nyertesei a nemzeti dohánybulinak

A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson.
Találatok: [7]  Oldalak:   1