language

Intézmények:

Közbeszerzési Döntőbizottság highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Feljelentést tett az Integritás Hatóság a volt Paks-ügyi miniszter, Süli Jánosék tehén nélküli tehenészete miatt

Egy ötvenezer forintos, egy évvel a rajta szereplő dátum után vásárolt számlával bizonyítaná Süli János családi cége, hogy valódi munkára kapta az EU-pénzt, miközben a tehenészetben nem találtak a vizsgálat vezetői sem teheneket, sem mezőgazdasági munkára utaló jelet.

Több eljárás, nagyobb bírság - Össztűz zúdult a budapesti pályáztatásokra

Kétszer több eljárást indított a fővárosi önkormányzatok ügyeiben a Közbeszerzési Döntőbizottság, amióta nem Tarlós István a főpolgármester. A Népszava által kigyűjtött adatok szerint az utolsó évben, amikor még végig Tarlós vezette a várost, a KDB 21 eljárást indított ebben a körben. A választások utáni első teljes évben pedig 42 procedúra érintette Budapest önkormányzatait és azok vállalkozásait. A nyilvánosan elérhető adatokból kiderül az is, hogy nem csak több eljárás indult, hanem vastagabban is fogott a KDB-tagok ceruzája mint korábban.

Kormánypárti várost büntetett 100 százalékos visszafizetési kötelezettséggel a Pénzügyminisztérium

Olyan súlyos jogsértéseket állapítottak meg két, uniós támogatásból finanszírozott sümegi beruházásnál, hogy a Pénzügyminisztérium úgy döntött, mindkét esetben visszafizetteti a teljes támogatási összeget a fideszes vezetésű önkormányzattal.

Módosította a költségvetést a polgármester, miután bírságot kaptak a szerződései miatt

A közbeszerzési hatóság azért szabott ki büntetést, mert a Badacsonytomajnak adott milliárdos támogatásból a polgármesteri hivatal alkalmazottai milliós összegeket kaptak. Módosítani kellett a költségvetést Badacsonytomajon a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) által kiszabott bírságok miatt.

Pikó András: Szabályosan jártunk el, de pénzben mindenképpen megérte

A józsefvárosi polgármester szerint ők szabályosan kötöttek gyorsított, meghívásos eljárásban szerződést új közétkeztetési szolgáltatóval, és nem tehettek mást, az előzőt fel kellett rúgni – hiába jutott ennek ellenkezőjére a Közbeszerzési Döntőbizottság. „Abban a helyzetben mi az egyedüli és helyes megoldást választottuk, ezt fogjuk képviselni a közigazgatási peres eljárásban is, amit megindítunk a döntőbizottsági határozat ellen” – nyilatkozta Pikó András józsefvárosi polgármester a Józsefvárosi újságnak, miután az önkormányzat 50 millió forintos bírságot kapott a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KD). A testület szerint az önkormányzat szabálytalanul bonyolított le közbeszerzést ahhoz, hogy új közétkeztetési szolgáltatóval szerződjön. A KD a bírság kiszabásán túl a szerződést semmisnek nyilvánította.

Tündöklés és tündöklés – Tiborczék a közvilágítás-korszerűsítési piacon

A 2009-ben alapított ES Holding három év alatt a semmiből 3 milliárd forint feletti árbevételt, és tulajdonosainak 200 millió forint osztalékot termelő vállalkozássá vált.

Épül az ország első naperőműve - beavatkozott a minisztérium

Az NFM államtitkára is közbenjárt annak érdekében, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezze Magyarország első fotovoltaikus naperőművének építési szerződését. A kivitelező az egyedüli érvényes ajánlattevőnek kihirdetett E-OS Innovatív Energetikai Zrt. lett.

"Súlyosan jogsértő" - nem sima ügy a debreceni villamostender

Debrecen önkormányzata súlyosan jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) által hozott, a debreceni 2-es villamos járműbeszerzési tenderével kapcsolatos elutasító döntést, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz - közölte Pajna Zoltán alpolgármester.
Találatok: [9]  Oldalak:   1