language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [148]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

„A Fidesznek el kell tűnnie az ország éléről”

Juhász Péter szerint sok önkormányzatnál lehetnek hasonló ügyek, mint a Belvárosban, ezért országos hálózatot szervez a korrupció feltárására. Az Együtt társelnöke biztos abban, hogy bűncselekmények történtek az ingatlaneladásoknál, egy részüket pedig semmisnek tartja.

DK: a korrupció melegágya a vagyonnyilatkozati szabály

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a korrupció melegágya az önkormányzati törvény azon rendelkezése, amely alapján a polgármesterek és képviselők hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát nem kell megőrizni.

144 millió ment számítógépekre, faxra és telexre Rogán első évében

Sem a Steiner-éra utolsó, sem a Rogán-éra első évében nem spórolt technikai eszközeinek karbantartásán és telekommunikációs költségein a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. Egyebek mellett ez derül ki a cég éves beszámolóiból. A cég gazdálkodása a fellelhető adatok szerint sokat javult az utóbbi néhány évben, de minden jel arra mutat, hogy ma sem barátja az átlátható működésnek.

Egy vitatott belvárosi ingatlan körül tűnt fel a Város Szíve építője

Egy Hercegprímás utcai hotel épületét is a forgalmi értéknél olcsóbban adta el az V. kerületi önkormányzat még az MSZP-s Steiner Pál polgármestersége idején. A vevő 116 milliót spórolt. Az ügyben több szálon is feltűnik az az üzletember, aki a csalás gyanúja miatt elmeszelt Város Szíve projekt egyik fő kivitelezője.

Nincs mutyi, a felelősség kérdése fel sem merül

Rogán Antal visszalő: a belvárosi ingatlanbotrányokkal kapcsolatos kijelentések miatt már eddig tucatnyi pert indított, és még többet ígér. A fideszes politikus, volt V. kerületi polgármester azt mondja: nemhogy milliárdos károk érték volna a kerületet, hanem nőtt is a vagyon.

Rogán: az európai léptékű Belvároshoz kellettek az ingatlaneladások

Rogán Antal szerint ha az V. kerületi önkormányzat nem értékesített volna üzlethelyiségeket, nem alakulhatott volna ki egy európai léptékű Belváros.

"Emléktáblát" avattak Habony Árpádnak - Videó

A szerda esti, belvárosi tüntetésen Juhász Péter, az Együtt társelnöke „Belváros védelmi akciótervet” hirdetett, majd egy "emléktábla" kiragasztásával korrupcióval vádolták meg Habony Árpádot és Rogán Antalt és Szentgyörgyvölgyi Pétert. Videóra vettük, mit csináltak a tüntetők az Együtt társelnökének vezetésével:

Lemondott a tisztségéről Juhász Péter

"Nem hajlandó asszisztálni a rabláshoz", ezért lemondott önkormányzati bizottsági tisztségéről Juhász Péter, V. kerületi ellenzéki képviselő – a mandátumát viszont megtartaná. A belvárosi önkormányzat szerinte elárulta választóit.

Hivatali visszaéléssel gyanúsították meg a Belváros volt jegyzőjét

Az V. kerület korábbi jegyzőjét és egy vállalkozót gyanúsított meg az ügyészség abban a nyomozásban, amely hónapok óta tart az V. kerületben. Továbbra sem lehet tudni, hogy milyen ügyről van szó. Az ügyészségi vizsgálat február közepéig tart.
Találatok: [148]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>