language

Intézmények:

Seres Mária Szövetségesei highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Öt év nyomzás kellett a kamupártos Seres Máriáék elleni vádemeléshez

Milliárdos kárt okozhattak a bizniszpártok az államnak, mégis több parlamenti választás telt el úgy, hogy többségük büntetlenül szerezhette meg a költségvetési támogatásokat. Most az egyik leghíresebb kamupártos ellen jutott el vádemelésig a vizsgálat, ám a jogvédők szerint eső után köpönyeg a mostani vizsgálat, különösen, hogy az állam eddig sem tudta visszaszerezni a kamupártoknak adott pénzeket.

Százmilliós kampánypénzcsalás miatt emeltek vádat kamupártok vezetői ellen Nyíregyházán

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy házaspár ellen, mert a férj és a feleség a 2014-es országgyűlési választások alkalmával 117 millió forintot elcsalt az általa létrehozott párt állami támogatásából. Az MTI információi szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

Kamupártok vezetői ellen emeltek vádat, Seres Mária lehet az érintett

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal vádol egy házaspárt, hogy a 2014. évi országgyűlési választások alkalmával a kampánycélra kapott állami támogatásból 117 millió forintot eltulajdonítottak, azt nagyrészt magáncéljaikra használták fel – közölték hétfőn.

Egy házaspár mozgatta a szálakat, 2,2 milliárdot tüntethettek el a magyarországi kamupártok

Oknyomozó dokumentumfilm-sorozatot készített Gulyás Márton arról, hogyan ny kamupártok pénzlenyúlási akciójáról. Az első részt tegnap mutatták be, tanúsága szerint a 2018. áprilisi 8-i országgyűlési választásokon induló kamupártok majdnem felét a 90-es években aktív Magyarországi Zöld Párthoz és a képviselői költségtérítésekről szóló 2009-es népszavazással feltűnt Seres Máriához köthető kör mozgatta. A hat bemutatott párt 2,2 milliárd forintnyi állami támogatást vehetett fel és tüntethetett el.

Milliárdokkal tartoznak a kis pártok

630 millió forint végleg eltűnt a jogtalanul felhasznált kampánytámogatásból, míg a kétmilliárd forintra rúgó választási bírságoknak alig két százalékát sikerült eddig behajtani. Ez a mérlege a ­2014-es országgyűlési választáson szinte akadálytalanul induló bizniszpártok tevékenységének.

Eltűnő cégek, rabosított párttagok: így buknak el a közpénzzel megtolt bizniszpártok

A 2014-es választási kampány során számos olyan párt tűnt fel, amelyek semmilyen érdemi tevékenységet nem tudnak felmutatni, de a törvény szerint nekik is járt az állami támogatás, amelyet aztán vagy visszafizettek, vagy nem. A Seres Mária Szövetségesei nevű párt esetében rabosításig fajultak a dolgok, míg más esetekben homályos működésű, azóta eltűnt cégek szervezték a kampányt.

Seres Mária csak a kezdet, van még néhány százmilliós banánhéj

Költségvetési csalás miatt indult ügyben hallgatták ki gyanúsítottként az Új Magyarország Párt elnökét, ahogy a Keresztény Magyarok Szövetségének egyik „toborzóját” is, több nyomozás pedig még tart – értesült lapunk. Bő másfél évvel a választás után mintha közelítenének a bűnüldözők a százmilliós kampánypénzt gyorsan elverő kis pártokhoz.

Rabosították a volt jelölteket

Akár két év börtönbüntetés is várhat a Seres Mária Szövetségesei nevű párt egykori egyéni képviselőjelöltjeire, közülük már 29-et gyanúsítottként hallgattak ki – tudta meg a Magyar Nemzet. Állítólag nem működtek együtt a kampányköltségek elszámolásában. Azt viszont nem tudni, hogy a jelöltenkénti ötmilliós összegeket miért nem a párton keresik.

Ezek a pártok éltek vissza a kampánypénzekkel

Nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de képviselethez végül nem jutó párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltése során, az Összefogás Pártnál büntetőeljárás is indult a számvitel rendjének megsértésének gyanúja miatt - ismertette az Állami Számvevőszék a kedden bemutatott jelentésében.

Eltűnt pártok, eltűnt pénzek

Enyhén szólva is akadozik az áprilisi parlamenti választáson induló jelöltekkel és pártokkal szemben kiszabott mintegy kétmilliárd forintnyi bírság behajtása: a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatok szerint eddig 1,2 millió forintot tudtak behajtani.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>