language

Személyek:

Szabó Bálint highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Felmentéssel és 2,5 milliós pénzbüntetéssel zárult a 13 éve húzódó Szeviép-ügy

13 évvel ezelőtt kért csődvédelmet a Szeviép Zrt., amit akkor Baranyi Sándor igazgató az elhúzódó pótmunkákkal indokolt. A cég felszámolásába az állam is bekapcsolódott, a kormány Lázár János és az időközben börtönbe került Szabó Bálint közreműködésével 2,6 milliárd forintot fizetett ki az alvállalkozóknak. 2015-ben emeltek vádat a cégvezetők ellen, és a kormánymédia az elmúlt 8 évben folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a Szeviép csődjéhez Botka Lászlónak is köze van. A bíróság szerint Baranyival szemben 15 vádpontból mindössze 1 állt meg a többszörösen újratárgyalt ügyben.

A Mi Kacsánk. Szabó Bálint vs. Toroczkai László a víziszárnyastartók bizalmáért

Miért ne járna a 10 százalék jutalék annak is, aki kitapossa az államból az állatjóléti támogatást? – kérdezik a liba- és kacsatartók. Szabó Bálint volt az emberük, az augusztus 20-i, meghiúsult gazdatüntetés fő szervezője, aki ma már nem veszi fel a telefont akárki kacsásnak. Most Toroczkai László ajánlotta nekik: segít, ingyen.

Nyomoz a rendőrség a kacsa- és a libatermelők milliárdos állami támogatása miatt

Rendőrségi nyomozás indult költségvetési csalás gyanújával a hazai kacsa- és libatermelőknek kifizetett, 1,9 milliárd forintos rendkívüli állami támogatás sorsával kapcsolatban. Az ügyben korábban Szabó Bálint, az év elejei gazdademonstrációt szervező szegedi Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője ellen érkezett feljelentés a Szegedi Járási Ügyészségre.

Csalással vádolja a Szeviép-üggyel szereplő Szabó Bálintot egy szegedi vállalkozó

Nem Robin Hood, hanem egy csaló – ezt állítja portálunknak egy szegedi vállalkozó, aki Szabó Bálint cégével szerződőtt egy pénzügi követelés rendezésére, 50 ezer forintért. A szerződés ellenére sem történt semmi, Szabó pedig nem számolt el a pénzzel. Szabó Bálint rendszeresen szerepel a sajtóban, most épp a Szeviép-ügy kapcsán támadja folyamatosan a szegedi városvezetést, ügyészséget, rendőrséget. Kijelentéseit a kormánymédia folyamatosan közvetíti.

Az önkormányzat és az állam tette tönkre a K’Art cégcsoportot – állítja az egykori tulajdonos

“Az önkormányzat és később az állam is, soha nem a cégünket akarta kifizetni, hanem a hitelezőinek kivásárlásával csak tönkre akarta azt tenni” – állítja Kendi Imre lapunknak adott interjújában. Beszélt Lázár Jánossal való viszonyáról, valamint a hódmezővásárhelyi sportcsarnok körüli, szerinte politikai okokból kreált botrányról.

Polgármester-jelölti ambíciókat dédelgethet a Szeviép-csőd ügyében Botkát vegzáló aktivista

Kevesen jelentkeztek, keveset kérhettek – harmadjára is módosít az állam Szeviép-kártalanítási ügyben. Hogy miért nem sikerült elsőre rendezni a 2010 óta pénzükre váró vállalkozók sorsát, rejtély. Annyi biztos, hogy a kormánysajtó előszeretettel használja a szegedi szocialista polgármester vegzálására az építőipari cég ügyét.

Bebukta a feljelentést Márki-Zay ellen az öszödi kamuszivárogtató

Hiába jelentette fel Hódmezővásárhely független polgármesterét az öszödi szivárogtató Szabó Bálint, mindenhonnan lepattant. Szabó az, aki 2014-ben még Lázár János közelinek látta a hódmezővásárhelyi csarnokot építő K’Art-ot. A munkát éppen a Lázár János vezette város rendelte meg, ppp-kontrukcióban 2006-ban. Most Márki-Zay-ra tolná a balhét, de hiába. Az pedig már a Kúria anyagából derült ki, hogy a vásárhelyi önkormányzat – még jóval Márki-Zay előtt – szerződést szegett, nem fizetett rendesen.

Kalandos múltú egykori ifjúszocialistával szövetkezett Lázár János a SZEVIÉP-ügyben

Már régóta nem csak az érintettek jogos követeléséről szól a SZEVIÉP építési vállalat felszámolása, hanem pártpolitikáról, politikusokról, lejáratásról. A miniszterelnökséget vezető, hatalmas politikai befolyással bíró miniszter, Lázár János kampányidőszakban is vette a fáradtságot, hogy személyesen egyeztessen a hitelezőket képviselő Szabó Bálinttal. Szabó volt már minden: porszívóügynök, Vas megyei MSZP-s fantompárttag-felelős, a DK szegedi szóvivője, aki majdnem megfejtette az őszödi beszéd titkát, de kiderült, konteót terít. Most éppen követeléskezelő.

Megszervezett védelem

A miniszterelnök bízta meg Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, hogy informálódjon a Zuschlag-ügyről az ügyészségen – mondta Lados István a tegnapi tárgyaláson.

Lados a fiktív tagbelépéseknél is okiratot hamisított

Lados István, a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottja a MSZP Vas megyei szervezeteinél történt fiktív tagbeléptetéseknél is részt vett az okiratok meghamisításában az elsőrendű vádlott utasítására – derült ki a vádlott hétfői kihallgatásán.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>