language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Intézmények:

Ügyészség (intézmény) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Hunvald tudta, lehallgatják

Hihetetlenül magabiztos volt a 2009. februári letartóztatása előtti egy évben is Hunvald György, Erzsébetváros korábbi MSZP-s polgármestere, akit 24 társával együtt különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból, a lehallgatott telefonbeszélgetésekből.

Érdekes: egy év alatt értek ki az ügyészek Újbudára?

Egy ügyészségi dokumentum szerint a Fővárosi Főügyészség már több mint egy évvel a helyhatósági választások előtt indokoltnak tartotta Molnár Gyula volt újbudai polgármester és alpolgármestere, Lakos Imre gyanúsítotti kihallgatását egy Budafoki úti ingatlan ügyében.

Kirakatperek - homályos üveg mögött

A Fidesz 2002-es veresége, és a szocialista kormány regnálása óta eltelt nyolc év politikai vonzatú bűnügyi, bírósági krónikáit két nagy részre oszthatjuk.

Helyi képviselő, polgármester, kormánypárt - ők a legkorruptabbak?

Magyarországon ma a helyi önkormányzatok képviselőit tartják a legkorruptabbnak az emberek - derül ki a DGS Global Research 1200 anonim résztvevő megkérdezésével végzett kutatásából.

Ideje elfelejteni, hogy itt mindenki mindent megúszhat

Terézvárosban gyanúsított meg először hűtlen kezeléssel az ügyészség önkormányzati képviselőket egy vitatott ingatlanértékesítésre adott igen szavazatuk miatt. Fleck Zoltán jogszociológus szerint ezzel a magyar demokrácia még nem lépett át a Rubiconon, de tisztulhat a közélet.
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3