language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6512]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Az eljárás a hivatal dolgozóit nem érinti – reagált az óbudai önkormányzat a korrupciós vádakra

„Az iratbetekintést követően más nem történt, az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerünkben dolgozó munkatársunkat nem érinti” – írta közleményében Kiss László, III. kerületi polgármester, miután szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közölte: Fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával.

Fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával, négy embert vettek őrizetbe

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt szerdán, több helyszínen is akciózott, és elrendelte négy személy őrizetbe vételét – derült ki közleményükből.

Süli János azt ígéri, lesznek tehenek a fia tehenészetében

„Ez nem családi tehenészet, ez a fiamnak az üzeme” – mondta Süli János volt paksi polgármester, majd Paksért felelős tárca nélküli miniszter, aki azért ment be az ATV stúdiójába kedd este, hogy megvédje családja becsületét. Pár napja derült ki, hogy az Integritási Hatóság feljelentést tett Süli fiának projektje ügyében. A Biogas Productor Kft. 486 millió forintnyi uniós támogatást vett fel a tófalui szarvasmarhatartó telep felújítására, ám teheneknek vagy más mezőgazdasági tevékenységnek nyoma sincs a mai napig.

KNYF: Fiktív szerződéseket köthettek az óbudai önkormányzattal, négy személyt vettek őrizetbe

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a mai napon, több helyszínen eljárási cselekményeket foganatosított és négy személy őrizetét rendelte el – olvasható a szervezet szerda esti közleményében. A Magyar Hang további kérdésére azt a tájékoztatást adták, hogy a 2021. évben történtek az említett bűncselekmények, ám több részletet egyelőre nem kívántak megosztani. Információink szerint az önkormányzatnál valóban kint járt az ügyészség szerdán.

Óbudai korrupciós botrány: négy embert őrizetbe vett az ügyészség

Korrupciós bűncselekmények miatt négy embert őrizetbe vett szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Sajtóinformációk szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál házkutatást is tartottak. Az ügy szálai a fővárosi baloldal egyik fontos háttéremberéhez, P. Gáborhoz vezethetnek.

Győzött a fölhorgadás, Tihanyban elnapolták a szavazást a félszigetre tervezett nagy építkezésről

Kedden viharos képviselő-testületi ülést tartottak Tihanyban, aminek fő témája az a településrendezési szerződés volt, ami alapján kvázi be lehetne építeni a Tihanyi-félsziget déli csücskének egy részét. A rendkívüli ülés e fő témájában végül akkora ribillió kerekedett az ülésen, hogy Tósoki Imre fideszes polgármester elnapolta a döntést.

Első fokon hat és fél évet kapott Terézváros volt MSZP-s alpolgármestere a parkolási pénzek perében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találta bűnösnek a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, a Centrum Parkoló Kft ügyvezető-tulajdonosát, és ezért 6,5 év börtönre és 25 millió forintos pénzbüntetés kifizetésére ítélte. Az egykor Rolls-Royce-szal furikázó MSZP-s hírhedt, BEAST-1 rendszámú járművét az eljárás során 19 millió forintért tudták eladni, a büntetést részben ebből egyenlítik ki. Fürstöt sikkasztással is vádolták a fővárosi parkolási perben, de az alól felmentették.

15-20-szoros túlárazás gyanúja egy kétmilliárdos közbeszerzésen – exfideszes tett feljelentést Győrben

Alvállalkozók végzik a győri városüzemeltetési feladatok egy részét, ráadásul egyre borsosabb áron. Egy önkormányzati képviselő színlelt, pénzügyileg előnytelen szerződést és hűtlen kezelést gyanít, és feljelentést tett. A fideszes városvezetés ennek hatására visszatáncolt egy kétmilliárdos közbeszerzésből, de ettől még az ügyészség vizsgálódik. Győr vezetése azonban hárítani igyekszik a felelősséget: a fideszes alpolgármester szerint a Győr-Szol döntéseiért a cég vezetője a felelős.

A faddi Duna-holtág vízpótlására adakoztak, de a település másra költi a pénzt

Civilek és magánszemélyek fogtak össze egy éve Fadd-Domboriban. Közel 5 millió forintot gyűjtöttek össze, hogy pótolják a Holt-Duna évek óta csökkenő vízmennyiségét. A Tolna megyei település képviselő-testülete és a Faddi Dunáért Közhasznú Alapítvány elnöke azonban egyoldalúan, a felajánlók megkérdezése nélkül úgy döntött, inkább horgászhelyekre és faültetésre költi a pénzt.

Az Integritás Hatóság nem töri magát, hogy igazán húzós korrupciós ügyekről rántsa le a leplet

Sorra jelent be vizsgálatokat a tavaly létrehozott Integritás Hatóság, ám az Európai Számvevőszék attól tart, Magyarország látszatintézkedésekkel pipálná ki a jogállamisági elvárások teljesítését.
Találatok: [6512]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>