language

Intézmények:

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Ismeretlenek kapják a milliárdokat, de az állami élelmiszermentésből máig nem lett semmi

Hiába hozták létre tavaly gyorsított eljárásban, s szántak rá az idén ötmilliárd forintot, máig nem működik az állami Élelmiszermentő Központ. A szükséges szoftver fejlesztésével ugyanis egyre késik, ám egyre többet kér érte egy homályos hátterű, kormányközeli tanácsadókkal dolgozó cég.

30 milliárd forint, egy rejtegetett kötvény és 8 év az életemből

Nyolc éve próbálom megtudni, tényleg az állam segítette-e ki titokban az Orbán Viktor szívének – akkor még – kedves FHB Bankot 2012-ben. Szívattak, hátráltattak, ahogy csak tudtak, de most kiderült, hogy végig nekem volt igazam. Számít? Dehogy számít.

A fülkeforradalom felfalja sajátjait: bevált receptek alapján viszik Fidesz-közeliek cégeit is

Fidesz-barát vállalkozások kezdenek még nagyobb kormányközeli üzletemberek felvásárlásának tárgyává válni. Noha a kleptokrácia működése látens, elterjedése olyan széles körű, hogy létezését már a nyilvánosság előtt is tényként kezelik.

Az ember, aki megvette a Simicska-birodalmat Nyerges Zsolt portréja

Nyerges Zsolt szolnoki üzletember vásárolta meg Simicska Lajos üzleti birodalmát. Mivel Simicska egykori jobbkeze mindvégig jóban maradt Orbán Viktor miniszterelnökkel és annak családjával, ez a lépés alighanem a Simicska kontra Orbán nyilvános háború lezárásaként értékelhető. Simicska vélhetően visszavonulót fújt.

Egy homályos bankbiznisz sztorija

Az ingatlanválság után súlyos helyzetbe került MKB-t a Magyar Állam előbb megvette német tulajdonosától, majd szanálta, végül magánkézbe adta. Csak éppen erősen mutyigyanúsan. Ha reálisan értékelünk, az MKB-megmentésének vannak valóban sikeres elemei is, ám a folyamat nem volt transzparens és a pénzügyi stabilitás szempontjából nem megnyugtató, hogy az új tulajdonosok ki vannak feszítve hitelekkel.

Az eddig ismert összeg több mint másfélszeresébe kerül Garancsi klubjának stadionja

Egy adatigénylésre kapott válaszban az NFM kertelt és az eddig hangoztatott 11 milliárd helyett 14,728 milliárd forintban jelölte meg a székesfehérvári Sóstói Stadion építésének költségeit. Garancsi István klubjának otthonára az eredeti tervek szerint 9 milliárd forintot költött volna a kormány. A bontás a végéhez közeledik, hamarosan az is kiderül, ki építheti az új 14 ezres stadiont.

Németh Lászlóné magyarázkodik a projekt-döntésekről

A kormány fejlesztési kabinetjében nem az uniós forrásból megvalósuló fejlesztések kivitelezőiről, hanem a különböző projektek prioritásáról döntöttek - ezt a korábbi nemzeti fejlesztési miniszter, a Miniszterelnökség jelenlegi államtitkára jelentette ki a TV2 Mokka reggeli műsorában.

Feljelentik a volt fejlesztési minisztert

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz Németh Lászlóné volt nemzeti fejlesztési miniszter ellen - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.

Orbán Viktor szerint rendben van, hogy a fejlesztési miniszterrel kettesben dönt a közbeszerzésekről

A miniszterelnök először reagált a nagy nyilvánosság előtt Eleni Tsakopoulos Kounalakis, egykori amerikai nagykövet állításaira, miszerint Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen heti megbeszéléseken döntötték el, hogy a középítkezési projektek közül melyik pályázatok nyerjenek.

Garancsi az új plakátfiú

Folytatódik a magyar gazdaság simicskátlanítása. A folyamat legújabb állomása, hogy Orbán Viktor barátja, a Videoton FC tulajdonosa, Garancsi István vásárolta meg a reklámpiacon szereplő spanyol–magyar ESMA Zrt. részvényeinek 100 százalékát. Az ESMA megszerzésével Garancsi most Simicska Lajos területére nyomul be. A cég a közterületi reklámpiacon aktív ugyanis – ez az a terület, ahol Simicska Mahir Zrt.-jének is fontos pozíciói vannak. Illetve – úgy tűnik – már csak voltak.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>