language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Zuschlag cáfolta Ladost, de elismerte, ő kérte, hogy égessen papírokat

Cáfolni próbálta a másodrendű vádlott vallomását Zuschlag János, az MSZP volt kiskunhalasi elnöke, akit több párttársával együtt bűnszervezetben elkövetett csalás vádjával áll a Bács-Kiskun Megyei bíróság előtt.

Zuschlag örvényei

A Zuschlag János és társai ügyében zajló büntetőper előrehaladtával egyre világosabban körvonalazódik, hogy a politika megpróbálta befolyásolni a rendőrségi nyomozás kimenetelét, míg a kecskeméti ügyészség saját hatáskörbe nem vonta az eljárást.

Lamperth rendőr patronáltja Zuschlag érdekeit szolgálta?

"A rendőrséget tudom fogni" – így nyugtatta Zuschlag János, volt MSZP-s országgyűlési képviselő Őri Andrást, a Fiatal Baloldal Zala megyei elnökét, derült ki a felek között zajló lehallgatott telefonbeszélgetésekből, amelyeket hétfőn mutattak be a Zuschlag-ügy tárgyalásán.

Zuschlag-per: Lados szerint Arató is tudott mindenről

Arató Gergely is tudott arról, hogy nem működő és fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János irányításával, sőt tudomásom szerint Őri Andrással ő is elkészíttetett egy pályázatot - mondta Lados István.
Találatok: [9]  Oldalak:   1