language

Akták:

Korrupció a HM-ben (2004-2006) highlight_off

Lapok:

Korrupció a HM-ben (2004-2006)

Korrupció a HM-ben (2004-2006)

A katonai ügyészség - Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán - nyomozást indított a Honvédelmi Minisztériumban (HM) történt vesztegetések és más bűncselekmények gyanújával. Az ügynek több a Gyurcsány-kormány idején magasrangú tisztséget betöltő gyanúsítottja van, akiket bűnszervezet működtetésével vádolnak.

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Felmentették a vádlott tábornokokat

Bizonyíték hiányában a "tábornokper" valamennyi, vesztegetéssel vádolt vádlottját felmentette a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen.

Oszkót és Verest is érinti Budai Gyula újabb feljelentése

A jövő év elején tesz feljelentést a Malév privatizációja és visszavásárlása ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben Veres János és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterek az érintettek.

Sportöltözők felújítását is szupertitkosan intézte a HM

Több honvédelmi minisztériumi háttérintézmény kötött olyan szerződést az elmúlt években, amely nem az államot, hanem a minisztériummal szerződő cégeket hozta előnyös helyzetbe - állítja a minisztériumnál készült belső vizsgálati anyag.

"Dolgozunk, keményen" - Hol tart az elszámoltatás?

Drágán vásárolt festmények, filozófusok pályázatai és egy sokat használt benzinkártya is magára vonta az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét az elmúlt egy évben. Az [origo] megnézte, hol tart az elszámoltatás.

Gubcsi Lajos tiszteletdíjat kapott az általa vezetett állami cégtől

"Nincs Gubcsi-ügy" - ezzel a címmel adott ki közleményt pénteken a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint Hende Csaba honvédelmi miniszternek töretlen a bizalma a minisztérium egyik cégét, a Zrínyi Média Kft.-t vezető Gubcsi Lajos iránt.

"Közös kalapba" gyűlt a HM-es kenőpénz az ügyészség szerint

Tizennyolc ember - köztük négy tábornok és több főtiszt ellen - emelt vádat a Budapesti Katonai Ügyészség a Honvédelmi Minisztériumot és cégeit érintő korrupciógyanús ügyek nyomozásának befejezése után.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>