language

Helyek:

Magyarország highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Napokon belül elkészülhet a brókertörvény

A DK képviselője, Vadai Ágnes egy közleményben arról írt: a sokadik összefonódás "a fideszes brókerbotrányban" a legfőbb ügyész körül, hogy felesége vezeti a jegybank személyügyi igazgatóságát. Szerinte ezzel az ügyészség tétlensége miatt felháborodott Quaestor-károsultaknak érthetőbbé vált, hogy a cég tulajdonosa, Tarsoly Csaba miért menthette ki minden vagyonát.

Előzetesben maradnak a Buda-Cash-ügy gyanúsítottjai

A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Buda-Cash-ügyben érintett három ember előzetes letartóztatását.

Parfümmaffiára csapott le a NAV

Amerikában, szlovák cégek nevében vásárolt parfümöket árult feketén Magyarországon a bűnszervezet. Az adócsalással több mint 700 millió forint kárt okoztak az államnak, de az adóhatóság a házkutatások során annyi pénzt, ingatlant és luxuscikket foglalt le, hogy a kár meg is térült. A bűnszervezet irányítója és négy társa előzetesbe került, akár húsz évet is kaphatnak.

A ZTE BL-meccse is bundagyanúba keveredett

A Sun értesülései szerint a Manchester United Zalaegerszeg elleni BL-visszavágója is a fogadási csalással gyanúsított meccsek között van. A brit lap egy bosszúból besúgónak állt szerbiai férfira hivatkozik, aki főszerepet vállalt a bundában.

Lovas kocsin kezdték a Ferrarival száguldozó győri csalók

Milliárdokat sikkasztottak el annak a győrszentiváni bűnszervezetnek a tagjai, akik kacsalábon forgó palotákban éltek, Ferrarival száguldoztak, és még egyházat is létre akartak hozni. A hangos bulikról a rendőrségnek is szóltak, mindenki tudta, hogy adócsalásból élnek, a helyiek mégis jól kijöttek velük. A legjobban az zavarta őket, hogy a családnak munka nélkül is több jutott, mint nekik.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>