language

Intézmények:

Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Titkos állami megbízásokon kaszáló cég tűnt fel a gyanúsított helyettes államtitkár mögött

Milliárdos állami megbízásokat nyert el titokban az elmúlt években az a cég, amelynek az ügyészség szerint köze van Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának vesztegetés miatti meggyanúsításához.

Megegyezett az Alstommal a főváros a metrókocsikról

Az utolsó vitás pontban is sikerült megegyeznie a fővárosnak a kettes és a négyes metró új szerelvényeit gyártó Alstommal. Csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozik a metrókocsikkal, és várhatóan elfogadja a 12 pontos egyezséget, amelyet később a francia cég vezérigazgatója is aláír. A metrókocsik átépítéséről - melybe beleegyezett az Alstom - a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) kell megállapodnia a francia cégnek, az NKH egyelőre hallgat.

Vizsgálatot sürget a VEKE a metrókocsiügyben

Vizsgálatot szeretne a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület az Alstom-ügyben. A VEKE szerint meg kellene hallgatni a BKV és az NKH volt vezetőit is.

Vállalkozóként tért vissza az államhoz az egykori NBH-főnök

Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főnöke az Egymásért-botrány kirobbanásakor szerelt le a titkosszolgálattól, majd egykori állambiztonságiakkal dolgozott egy Demján-cégnél, jelenleg pedig tanácsokat ad a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak.
Találatok: [5]  Oldalak:   1