language

Lapok:

Személyek:

Turi János Sándor highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Bíróságon próbálja visszaszerezni a Duna Tv a gyanús szerződések alapján kifizetett százmilliókat

Magyar szupermen helyett hackerelhárítókat, ezoterikus iskolai történet helyett pedig munkahelyi szituációs komédiát kapott állítása szerint a Duna Tv, ezért bíróságon próbálja visszaszerezni azt a 330 millió forintot, amit két sorozatért fizetett ki.

Offshore cégtől vett vitatható áron szappanoperát a Duna Tv

Közel százmillió forintért vásárolta meg egy offshore cégtől a Duna Tv a Második esély című szappanoperát, amelyet már több magyar nyelvű csatorna is bemutatott, és egy filmforgalmazással foglalkozó szakértő szerint legfeljebb 20 millió forintot ér. A csatorna ezt a sorozatot is abból a többmilliárdos rendkívüli állami támogatásból vette, amelyből más, ellentmondásos szerződésekre is költöttek.

"Láthatja, producer vagyok, nem stróman" - találkozás a Duna Tv rejtélyes partnerével

Hosszas keresgélés után sikerült megtalálni azt a vállalkozót, aki a hozzá kötődő cégek révén a Duna Tv több százmilliós szerződései körül kirobbant ügy egyik kulcsszereplője.

Rendőrséghez fordulnak a Duna Tv fideszes kurátorai a külsős szerződések miatt

A Duna Tv kifogásolt külsős szerződései a Fideszes és a KDNP-s kurátorok szerint a hanyag, súlyosabb esetben a hűtlen kezelés gyanúját is felvetik, ezért átadják az iratokat a rendőrségnek. A kurátorok szerint nem kaptak pontos tájékoztatást a tévé elnökétől a szerződésekről.

Egy villanyszerelő és egy takarító vette meg a Duna Tv rejtélyes partnercégeit

Újabb fordulat történt a Duna Tv vitatott szerződéseinek ügyében: két szakmunkás vásárolta meg néhány millióért azokat a cégeket, amelyek sok százmillió forintos megbízásai miatt már a kuratórium is vizsgálódik. Az üzleteket pár nappal azután kötötték, hogy kiderült, a cégek bejelentett címén csak egy üres ház áll, a sorozatokat pedig más vállalkozások forgatják a szerződéses ár töredékéért.

Az új médiatörvénnyel indokolja lemondását a Duna Tv elnöke

A médiatörvény tervezett elfogadásának napján, július 22-én közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Tv elnöke. Cselényi azzal indokolta lemondását, hogy az új szabályozás elveszi a Duna Tv függetlenségét. Közel 50 millió forint végkielégítést kap.

Meg nem erősített hírek szerint benyújtotta lemondását a Duna Tv sokat támadott elnöke

Egyes információk szerint benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Tv elnöke, de az értesülést sem a Duna Tv, sem a kuratórium elnöke nem erősítette meg. Cselényi a múlt héten kényelmetlen helyzetbe került, miután a televízió működését felügyelő közalapítvány fideszes kurátora bejelentette, gyanús szerződéseket talált a televíziónál.

Újabb rejtélyes cégek bukkantak fel a Duna Tv százmilliói körül

Több tucat másik céggel osztják meg székhelyüket, egy-egy panelház földszinti kis irodáját azok a frissen alakult cégek, amelyektől a Duna Tv több mint félmilliárd forintért rendelt különféle sorozatokat. Az ismeretlen és utolérhetetlen producerek minden esetben ismert filmipari vállalkozásoknak adták tovább a munkát.

Poros ház maradt a százmilliós szerződéseket továbbpasszoló cégek után

Nem akarja lelőni a csattanójukat, ezért a Duna Tv nem mutatja meg azoknak a készülő filmeknek a terveit, amelyekért közel 400 millió forintot fizet. A tévével szerződő cégeknek nincs nyomuk, a házat, ahová be vannak jelentve, épp árulják, de még a hirdetésen megadott szám sem pontos.
Találatok: [9]  Oldalak:   1