language

Lapok:

Intézmények:

Országos Bírósági Hivatal highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Várhatóan Varga Judit anyósa lesz az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese

Kérdésünkre, hogy az OBH függetlenségét érintően Erőss Monika elnökhelyettesi pályázata során nem merült-e fel, hogy kinevezése esetén a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben foglalt, bármely kizáró ok állhat fenn, az OBH nem válaszolt érdemben. Ahogyan arra sem, nem sérti-e az OBH függetlenségét az, hogy az új elnökhelyettes VARGA JUDIT IGAZSÁGÜGYI MINISZTER ANYÓSA, TEHÁT NYILVÁNVALÓAN ROKONI, CSALÁDI KAPCSOLATBAN ÁLL A VÉGREHAJTÓ HATALOM KÉPVISELŐJÉVEL, ÉPPENSÉGGEL AZZAL, AKI AZ IGAZSÁGÜGYÉRT FELELŐS JELENLEG. Varga Judit Facebook-posztban reagált a hírre, és közölte álláspontját, miszerint: "HA AZ INDEX ÚJSÁGÍRÓJA A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOKAT ELOLVASTA VOLNA, PONTOSAN LÁTNIA KELLETT VOLNA, HOGY AZ ANYÓSOM POZÍCIÓVÁLTÁSA SEMMILYEN ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI KÉRDÉST NEM VET FEL."

OBT: Eltussolta Handó Tünde törvénysértéseit a Fidesz belföldön, belebukhat a bírósági rendszer külföldön

Az Országos Bírói Tanács szerint az Országgyűlés keddi döntésének következménye az, hogy nemzetközi színtéren is egyértelművé válik: az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatalmával szemben jelenleg nincs semmilyen működő fék vagy alkotmányos kontroll Magyarországon. Ezt pedig éppen a kormánypártok adták írásba.

Az Alkotmánybíróság fogja tisztázni a bírók közötti perpatvart

Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult az Országos Bírói Tanács (OBT) működését érintő alkotmányjogi probléma megoldásáért, írja az MTI az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalára hivatkozva. A közlemény szerint Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke jelezte, hogy a jogbiztonságot veszélyeztető értelmezési bizonytalanság alakult ki az OBT működésével összefüggésben. 2018-ban ugyanis az OBT egyes tagjai és póttagjai lemondtak, a szükséges póttagokat nem választották meg, és jelenleg a közigazgatási és munkaügyi bírósági szint nincs képviselve a testületben. Egyes álláspontok szerint (Handó) emiatt az OBT huzamosabb ideje nem legitim módon működik más értelmezés szerint viszont (OBT) nem követelmény a működéséhez, illetve a határozatképességéhez, hogy e testületben valamennyi bírósági szint képviselete biztosított legyen.

Akkor most letarolja a kormány a bíróságokat is?

Hamarosan a pulpituson látjuk az első, bírósági tapasztalat nélküli, a kormány köreiből érkező bírákat. A bírósági adminisztráció kormányhű vezetője egy ideje rutinszerűen blokkolja a neki nem tetsző vezetői pályázatokat, és magatartási kódexet is megpróbált bevezetni a bíróknak. Azoknak, akiknek nyíltan beszólogatnak a vezető kormánypárti politikusok, és akik egyre nyíltabban kritizálják a rendszert, sőt, perlik a nagyhatalmú, egyszemélyi vezetőt. Mi az úristen folyik a bíróságokon?

AB: Alkotmányellenes Handó integritási utasításának több pontja

Az Alkotmánybíróság (AB) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes – olvasható az AB honlapjára csütörtökön feltett közleményben, amit az MTI szemlézett.

Már lefizetni sem kell

Jó hír: van egy terület Magyarországon, ami egyértelműen hatékonyabbá vált és jobban működik, mint korábban. Rossz hír: ez a terület éppen a korrupció.
Találatok: [9]  Oldalak:   1