language

Helyek:

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

A Borkai-érában taroló győri cég Dézsi polgármestersége alatt is ugyanúgy arat

Nyugaton a helyzet változatlan: Győrben ismét ugyanaz a cégcsoport nyerte el a közvilágítással kapcsolatos keretszerződést, mint korábban. A most alvállalkozóként megjelentő Vill-Korr Hungária Kft. évekkel ezelőtt arról lett híres, hogy szintén alvállalkozóként segítette ki Tiborcz István új cégét, az Eliost egy közvilágítási tenderen. A kft. tulajdonosa a Gasztonyi család, amelynek egyik tagjáról, Gasztonyi Lászlóról elterjedt, hogy gyakori vendég volt Borkai Zsolt ex-polgármester nem éppen keresztényi kiruccanásain. Dézsi Csaba korábban azzal védekezett, hogy a cég(ek) által elnyert kétes hírű közbeszerzések még Borkaihoz kapcsolódnak.

A rendőrség sikkasztás és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette az Audi-szakszervezet két vezetőjét

Az Átlátszó már idén júniusban megírta, hogy az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) pénzügyi beszámolói miatt közokirat-hamisítás gyanújával nyomoz a Győr-Moson Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Arról is írtunk, hogy a beszámolók nincsenek könyvvizsgálattal alátámasztva, holott ezt a törvény előírja. Riportunk októberi folytatásában a Magyar Könyvvizsgálói Kamara is megerősítette ezt a tényt. Valamint kiderült az is, hogy a szakszervezet bizalmi testületének több tagja már tavaly a kamarához fordult az ügyben.

Nyomozás és egy Audi Q5-ös borzolja a kedélyeket a győri Audi szakszervezetében

A folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatban sem a rendőrség, sem az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) nem adott érdemi választ az Átlátszó kérdéseire. A portálunk által nyár elején feltárt ügyön túl más vitatható esetekről is kaptunk információt. Mégpedig arról, hogy egy 20-30 milliós, Audi Q5-ös terepjáró landolhatott nemrég a szakszervezeti elnöknél. Egy tag pedig bírósághoz fordult, ugyanis állítása szerint azért zárták ki a szervezetből, mert szóvá tette, hogy nem a kedvezőbb ajánlatot benyújtó biztosítótársasággal szerződött le az AHFSZ.

Csigatempóban halad, miközben 825 millióról 1,2 milliárdra drágult egy kosárlabda-sátor felújítás Győrben

Több mint egyéves késéssel és jóval drágábban valósul meg a győri Adyvárosi Sportcentrum TAO-pénzből való felújítása. Az Átlátszó megtudta, hogy bruttó 825 millió helyett 1,2 milliárdba kerül a győri női kosárlabda új otthona. Az eredetileg 2022 nyarára kitűzött átadást először idén tavaszra, aztán nyárra, majd pedig 2023 őszére halasztották. Ugyanakkor a Grabo-sátorként emlegetett létesítmény azon kevés helyi beruházáshoz tartozik, amelyek – ha adott esetben késlekedve is – de legalább remélhetőleg megvalósulnak.

Közokirat-hamisítás gyanújával folyik nyomozás a győri Audi szakszervezetének pénzügyi beszámolói miatt

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) pénzügyeivel kapcsolatban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-Főkapitányság közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az AHFSZ vezetőségétől és a felügyelő-bizottság tagjaitól tájékozódni próbáltunk az ügy részleteiről, azonban választ nem kaptunk. A szakszervezet 2020-as és 2021-es beszámolóit azonban az első közzététel után módosították, a 2021-est kétszer is. Hogy erre mi szükség volt, azt egyelőre nem tudni.

Győr megvenne 140 millióért egy temetkezési céget, ami a legjobb évében is csak 21 millió hasznot termelt

A kormánypárti többségű győri önkormányzat cége, a GYŐR-SZOL Zrt. meg akar vásárolni egy helyi temetkezési vállalkozást 140 millió forintért. Miközben az önkormányzat (épp a GYŐR-SZOL-on keresztül) többségi tulajdonos egy másik temetkezési cégben, amely jóval nagyobb és nyereségesebb, mint a most megvenni szándékozott vállalkozás. Pollreisz Balázs MSZP-s önkormányzati képviselő azt állítja, hiába kérte a GYŐR-SZOL vezérigazgatóját, hogy mutassa meg a cégértékelést, az önkormányzati cég vezetője megtagadta ezt. Az ügyben jelenleg nyomozás folyik, mert Pollreisz Balázs feljelentést tett.

„Nem, nem mondunk le róla” – a győri polgármester kitart a 600 milliárdos kulturális negyed mellett

Dézsi Csaba Andrásnak, Győr fideszes polgármesterének szívügye a 600 milliárd forintra saccolt kulturális negyed felépítése a városban. A kormány azonban a nehéz gazdasági helyzet miatt egyelőre kihátrált a projekt mögül, ami annyira grandiózus, hogy „még Budapestnek is sok lenne”. Regisztráltunk az éves közmeghallgatásra, hogy végre választ kapjunk arra a kérdésre, hogy Dézsi továbbra is kitart-e a projekt mellett. Mindeközben kiderítettük, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő város az elmúlt években 90 milliót költött a kulturális negyed előkészítésére. A régi színház felújítása és az új mélygarázs ​együttesen ​40 milliárdra becsült építése pedig épp amiatt maradt el, mert a Borkai Zsolt helyébe lépő új polgármester a kulturális negyedben képzelte el az új színházat.

Tiltakoznak az akkumulátorgyár terve ellen, kifütyülték a kormánytisztviselőket a győrszentiváni polgárok

Két hónapja forrnak az indulatok a 12 ezer lakosú Győrszentivánban, ennek tetőzése volt egy parázs hangulatú lakossági fórum szeptember 20-án. A győrszentiváni ipari park tervezett bővítése kapcsán megrendezett eseményen körülbelül ezer lakos szeretett volna válaszokat kapni a kormány által elrendelt „jelentősen zavaró hatású” ipari beruházással kapcsolatban, ám a jelenlévő kormányhivatali és önkormányzati résztvevők semmilyen érdemleges választ nem tudtak adni a kérdéseikre. Pedig a helyiek nem akarnak sem akkumulátorgyárat, sem más veszélyes, környezetterhelő üzemet a lakóövezetük közelében. A győri polgármester szerint viszont csak „az ellenzék Győrben jól ismert, minden felelősség nélkül hazudozó fórumai és fizetett, kiképzett pártprovokátorai” uszítják az embereket az iparosítás ellen.

4 milliárdért újítják fel a „kockát” Mészárosék és Paár Attila cégei Győrben

A tervezettnél 600 millió forinttal drágábban végzi el a NER-es cégekből álló konzorcium a Győri Kekszgyár volt raktárépületének a felújítását. A kocka épület uniós pénzből történő, kutatási célú újraértelmezése a tudományos parknak csupán az első üteme, ugyanis egy 30 milliárdos gigaberuházás készül.

A Készenléti Rendőrséghez került Borkai Zsolt visszatartott vagyonnyilatkozatának ügye

Feljelentés-kiegészítést rendelt el a rendőrség, miután büntetőeljárást kezdeményezett egy adatigénylő a volt győri polgármester vagyonnyilatkozati ügyében. A Kúria ugyanis helybenhagyta a korábbi ítéleteket, ám Győr önkormányzata ennek ellenére nem adja ki neki emailben a szexvideó-botrányba belebukott politikus 2018-as vagyonnyilatkozatát.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>