language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

őrzés-védés highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Dunaújváros bevette saját hőközpontját

A dunaújvárosi hőszolgáltatás folytatására kijelölt önkormányzati vagyonkezelő ezúttal sikerrel foglalta el a Fidesz-közeli Pomázi Csabához köthető, őrző-védők sorfalával védett hőközpontot. A júliusi, első, kudarcos kísérlet után szerdán az önkormányzati tulajdonú Dunaújvárosi Vagyonkezelő (DVG) emberei sikeresen törték át a Fidesz-közeli Pomázi Csabához kötődő helyi hőközpont előtt újból felsorakozott kidobósorfalat - derült ki az RTL Klub szombati tudósításából. Igaz: a nyár közepi esettel szemben a kiérkező rendőrök ezúttal segítettek érvényt szerezni a hatósági határozatnak.

Őrző-védők döntöttek Dunaújvárosban

Tegnap nagy számú kidobó mutatta be egy kusza helyzetű hőközpontnál, ki az úr a háznál: a NER vagy az ellenzéki városvezetés. Tegnap ismét Dunaújvárosban villoghattak gyúrótermi eredményeikkel a hazánkban portyázó őrző-védő alakulatok. Igaz, most éppenséggel nem a Dunaferr elfoglalására, hanem a Fidesz-közeli vállalkozó, Pomázi Csaba érdekeltségi körébe tartozó egyik hőközpont védelmére sorakoztak fel. Az élőerő ezúttal megtette hatását. Így az állami MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató (MVM OTSZ) Zrt. munkatársai nem szerezhettek érvényt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) múlt heti, tegnapi hatályú határozatának: a rendőri jelenlét ellenére nem vették át az irányítást a II. számú hőelosztó, vagyis a város hő- és melegvízszolgáltatása felett - tudtuk meg Pintér Tamástól, az összellenzéki Rajta, Újváros Egyesület színeiben politizáló polgármestertől.

Milliárdokért védi a MÁV-ot Pintér egykori üzleti köre

A belügyminiszter volt cégei mellett Demján Sándorné és a tiszteletbeli kazah konzul vállalkozásai is profitálhatnak a zsíros megbízásból.

Darabonként tizenhárom milliárdért vehette a luxusrepülőket a HM

A kormány következetesen titkolja a honvédségi repülőgép-beszerzések költségeit – ám a Honvédelmi Minisztérium az egyik cégének mérlegében furcsa számokat találtunk.

1,2 milliárdért őrizheti a bírósági hivatalokat Pintér volt üzlettársának cége

Óriási megbízást húzott be az állami tendereken jól futó S-System Service Kft., éveken át ők biztosítják majd az Országos Bírósági Hivatal épületeit.

Azzal is jól járt Pintér volt biztonsági cége, hogy az államhoz került a Bálna

A Pajzs 07 Zrt. két évre szerződött a fővárosi vagyonkezelővel a Bálna védelmére, de a rendezvényház eladása kihatott az üzletre. Szerencsére erre is találtak megoldást.

Nincs portás, nincs vizes vb?

Eredménytelen volt a Duna Aréna üzemeltetésére kiírt pályázat a budapesti vizes világbajnokság idejére. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. három hétre keresett üzemeltetőt, de nem talált, ha nem oldódik meg a helyzet, akkor nem lehet megrendezni a világbajnokságot.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>