language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Pénzmosás miatt is vádat emelnek Tarsoly Csaba ellen

Harmadik éve zajlik a vád szerint 32 ezer károsultnak különösen jelentős – 77 milliárd forint – kárt okozott, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és csalás miatt indult büntetőeljárás Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-cégcsoport csődje kapcsán. Tarsolyt és nyolc társát még egy 2,2 milliárd forint kárt okozó sikkasztással is megvádolták. Ugyanakkor a tulajdonos-cégcsoportvezetőtől polgári perben 16 milliárd forintot követel a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolója. Tarsolynak egy külön ügyben felelnie kell azért is, hogy a strómanjára íratta a cégcsoport egyes elemeit.

Nyakig benne van a Jobbikos Staudt az áfacsalási bizniszben

Saját irodáját is felajánlotta Staudt Gábor, a Jobbik politikusa az áfacsalásra szakosodott céghálózat papírjainak őrzésére – értesült a Magyar Idők. Lapunk információi szerint Staudt arra hivatkozott, hogy képviselőként őt védi a mentelmi jog, egy házkutatásnál pedig így időt nyerhetnek a bizonyítékok eltüntetésére. Lapunk azt is megtudta, F. László, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyugalmazott alezredese, valamint a jobbikos képviselő egy 12. kerületi étteremben egyeztette egy nemesfémekkel kereskedő vállalkozóval az áfáztatást.

Tizennyolcmilliárdos pénzmosás a vádiratban

Tizennyolcmilliárd forintos pénzmosási ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást – közölte tegnap Ibolya Tibor fővárosi főügyész. A vád szerint a nemzetközi bűnszervezet tagjaként működő 36 terhelt kábítószer-kereskedelemből származó bűnös pénz tisztára mosása mellett illegális cigarettakereskedelemmel is foglalkozott.

Eclipse-ügy - Nyolc vádlott letöltendő szabadságvesztést kapott első fokon

Az Eclipse-ügy tizenkét vádlottja közül nyolcat adócsalás miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt, négyet viszont felmentett a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében.
Találatok: [6]  Oldalak:   1