language

Személyek:

Demján Sándor highlight_off

Lapok:

pestisracok.hu highlight_off

Demján Sándor

Demján Sándor (Börvely, 1943. május 14. –) üzletember, Magyarország 4. leggazdagabb embere (2016). 

 

1973 és 1986 között a Skála szövetkezeti közös vállalatnak volt a vezérigazgatója. 1986-90 között a Magyar Hitelbank elnöke volt, továbbá az alapítók egyike. 1990-től a Közép-európai Fejlesztési Társaság, 1991-től a Közép-európai Beruházási Társaság vezérigazgatója volt. 1996-ban megnyitotta a Bank Centert, a Gránit Pólus Rt.-t és a Pólus Centert1996–tól az általa létrehozott TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke. 1999-ben megnyitotta a Nyugati Városközpontot, ismertebb nevén a WestEnd City Centert, ezt követte 2000-ben a Pólus City Center (Pozsony) megnyitása


Demján Sándor ügyvezető elnöke az egyik legnagyobb magyar munkáltatói szervezetnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), valamint 2017-ig elnöke volt a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ). Vagyonát 2006-ban még csak 80 milliárd forintra becsülték, 2008-ra ezt megnégyszerezte. 2010-ben belépett a bankszektorba is, amikor megvásárolta a Wallis Zrt.-től a Milton Bankot, amit átkeresztelt Gránit Bankra. 2014-ben bejelentette, hogy korára való tekintettel fokozatosan visszahúzódik az üzleti élettől, és cégeinek irányítását beosztottjainak adja át. (forrás: Wikipédia)

pestisracok.hu

A PestiSrácok.hu (röviden PS) magyarországi internetes közéleti hírportál. A portál önmagát nyíltan kormánypárti, konzervatív értékrenddel rendelkező sajtóorgánumkét definiálja. A PestiSrácok.hu impresszumában olvasható hitvallás szerint „Magyarországon ma bármit le lehet írni, a sajtó mégsem szabad”, mert „a nyugati világban ismeretlen törvényi szigor, a munkánkat korlátozó 42 jogszabályi rendelkezés és a szerkesztőségekre nehezedő presszió a kollégák többségének elveszi a kedvét a kutakodástól”. Az online lap GerillaPresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft. fenntartásában indult 2012-ben. Felelős kiadói Huth Gergely és Szenvedi Zoltán voltak, lapigazgatója Stefka István volt. A PestiSrácok.hu blogterébe tartoznak még a Nullahategy.hu, a Tutiblog.com és AzÖreg.hu weboldalak is. 2016 januárjától az Insider Media Lapkiadó Kft. adja ki, amelyben a Gerilla PresS Kft. 60 százalékos részesedéssel bír. A sajtóban történő hirdetések esetében elmondható, hogy a lapnál nagy összegben hirdettek különböző állami cégek, önkormányzatok és költött náluk a Fidesz frakció is. A lapban gyakran jelennek meg ellenzéki politikusokat revolverező, lejárató cikkek, kiszivárgott bűnügyi dokumentumok amelyek sokak szerint fideszes politikai megbízásra íródnak. Ennek ellenére a PS nem vált a Fidesz-közeli médiaholding részévé.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Házkutatást tartottak Spéder budai lakásában

Spéder Zoltán lakásán is házkutatást tartottak a rendőrök a Figyelő információi szerint. A nyolc órán keresztül tartó vizsgálat része volt a nagyvállalkozó birodalmát érintő vizsgálatsorozatnak. Nyolc nyomozó nyolc órán keresztül tartott házkutatást Spéder Zoltán budai ingatlanjában, ahol iratokat foglaltak le, csakúgy, mint korábban a Magyar Postánál és az FHB-csoport több érdekeltségénél. A Figyelő úgy tudja, hogy három, egymáshoz részben kapcsolódó ügyben folyik nyomozás, csalás gyanújával.
Találatok: [1]  Oldalak:   1