language

Akták:

MTVA lehallgatás highlight_off

Lapok:

pestisracok.hu highlight_off

MTVA lehallgatás

MTVA lehallgatás

Talán soha nem fog kiderülni, ki és miért hallgatta le a közmédia vezetőit. 2016. márciusban poloskát találtak az Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatójának tárgyalójában, illetve Vas Imre üzemeltetési igazgató és Enyedi Csaba vezérigazgatói kabinetvezető irodáiban is lefoglaltak hang- illetve képfelvételek rögzítésére alkalmas készülékeket. A lehallgatási ügy miatt szeptember elején távozott posztjáról a két érintett vezető, Enyedi Csaba és Vas Imre. Őket az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A 168 óra megírta, hogy a biztonsági videófelvételeken azonosították Vas Imrét. Az üzemeltetési igazgató azt mondta, amikor nyomozók kérdőre vonták, hogy „az eszközök telepítése magasabb célokat szolgál”. Ez alapján világos, hogy részese volt az akciónak. A 444 szerint Vaszily érkezése előtt Várhegyi használta azokat a helyiségeket, ahol a rendőrség a fatális véletlen nyomán megtalálta a lehallgató-berendezéseket, már akkor a helyükön lehettek a készülékek. A gyanúsítottként kihallgatott Vas Imre, aki gyakorlatilag elismerte részvételét a beszerelési akcióban, Várhegyi egyik legközelebbi, legbizalmasabb embere.

 

 
2017. februárjában a törvény félreértelmezésével szüntethette meg a nyomozást a főügyészség az MTVA-s lehallgatás ügyében, derült ki Péterfalvi Attila adatvédelmi hatósági elnök nyilatkozatábólAz ügyben 10 hónapig nyomozott a rendőrség, majd a főügyészség vette át az ügyet, hogy végül most megszüntesse a nyomozást, anélkül, hogy bárkit felelősségre vontak volna. Indoklásuk szerint az ügy nem tiltott adatszerzés, mivel az ilyen a jog szerint "más lakásában vagy egyéb helyiségben” valósulhat meg.

pestisracok.hu

A PestiSrácok.hu (röviden PS) magyarországi internetes közéleti hírportál. A portál önmagát nyíltan kormánypárti, konzervatív értékrenddel rendelkező sajtóorgánumkét definiálja. A PestiSrácok.hu impresszumában olvasható hitvallás szerint „Magyarországon ma bármit le lehet írni, a sajtó mégsem szabad”, mert „a nyugati világban ismeretlen törvényi szigor, a munkánkat korlátozó 42 jogszabályi rendelkezés és a szerkesztőségekre nehezedő presszió a kollégák többségének elveszi a kedvét a kutakodástól”. Az online lap GerillaPresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft. fenntartásában indult 2012-ben. Felelős kiadói Huth Gergely és Szenvedi Zoltán voltak, lapigazgatója Stefka István volt. A PestiSrácok.hu blogterébe tartoznak még a Nullahategy.hu, a Tutiblog.com és AzÖreg.hu weboldalak is. 2016 januárjától az Insider Media Lapkiadó Kft. adja ki, amelyben a Gerilla PresS Kft. 60 százalékos részesedéssel bír. A sajtóban történő hirdetések esetében elmondható, hogy a lapnál nagy összegben hirdettek különböző állami cégek, önkormányzatok és költött náluk a Fidesz frakció is. A lapban gyakran jelennek meg ellenzéki politikusokat revolverező, lejárató cikkek, kiszivárgott bűnügyi dokumentumok amelyek sokak szerint fideszes politikai megbízásra íródnak. Ennek ellenére a PS nem vált a Fidesz-közeli médiaholding részévé.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

MTVA-s lehallgatás: Polt Péter az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult

A Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálta az MTVA-s lehallgatási ügyben a Fővárosi Főügyészség által hozott részmegszüntető határozatot és annak kapcsán a Btk. tiltott adatszerzéssel kapcsolatos rendelkezését – erősítette meg portálunknak a Magyar Nemzet információit Fazekas Géza. A Legfőbb Ügyészség szóvivője szerint arra a véleményre jutottak, hogy a Btk.-ban a kérdéskör nem megfelelően szabályozott, ezért a Legfőbb Ügyészség szerdán az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult.
Találatok: [1]  Oldalak:   1