language

Intézmények:

Publicus Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Hadházy Ákos: Zuglóban 60 milliós megbízást kapott közpénzből a Publicus Intézet

A független országgyűlési képviselő szerint Horváth Csaba MSZP-s polgármester semmivel sem különb azoknál a fideszeseknél, akik szintén az adófizetők pénzét költik kampányra

A lakógyűlésre szánt pénzt házon belül forgatják Karácsonyék

Május végén Karácsony Gergely azzal dicsekedett el, hogy az általuk életre keltett Lakógyűlés kézbesítését nem a Magyar Postával, hanem az önkormányzati alkalmazottakkal vitetik ki. Annak a közműcégnek a dolgozóival, amelynek feje a luxuséletével hencegő Mártha Imre. A portálunk birtokába jutott közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) így összesen több mint hatvanmillió forintra tett szert. Ebből több mint 59 millió forint a dolgozók bére, de azt csak az érintettek tudhatják, hogy milyen feltételekkel és mennyit kapnak a feladat elvégzéséért. Beszédes, hogy maga a főpolgármester adta hírül, hogy sokakhoz nem jutott el a Lakógyűlésről szóló levél… A marketinget is részben egy belső cég, részben a Facebook csinálja, amire 30 millió forintot szánnak. A Lakógyűlés egyhetes meghosszabbításával pedig a Pulai András-féle Publicus Kft. járt jól, mert így kicsivel többet kaphatnak a telefonos szolgáltatásaikért, de a matek valahogy nem stimmel.

Egy svájci alapítványtól is kapott közel 900 millió forintot az ellenzéki propagandalap kiadója a választás előtt

A Magyarországra érkező külföldi támogatások összege meghaladta a 4 milliárd forintot – derül ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján publikált jelentésből, melyet a Nemzeti Információs Központ (NIK) készített el.

Ömlik a pénz a haveroknak

A kormányzathoz közel álló társadalom- és gazdaságkutatók nagyon jól járnak az Ecostat intézettel. A Miniszterelnöki Hivatal alá rendelt szervezet tavaly több pénzt fizetett ki a holdudvarnak bizonyos „kutatásokra”, mint amennyi a teljes éves költségvetése volt.

Uniós pénzek elosztása: irgalmatlan összegek a holdudvarnak

Több kormány közeli cég, köztük Bajnai Gordon két korábbi érdekeltsége is százmilliós öszszegben kapott megbízást a miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtõl.
Találatok: [5]  Oldalak:   1