language

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

A Quaestor-ügy után távozott a külügyből a gazdasági helyettes államtitkár, mára nagykövet lett belőle

\"A CETHItalia srl. olasz-magyar kereskedőház a Magyar Kormány exlúzív (sic) olaszországi kereskedőházi partnere. Tulajdonosa, Kohut Balázs rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, aki megbízatása szerint Olaszország és Magyarország diplomáciai és gazdasági kapcsolatainak az erősítésén dolgozik.\" Többek között ezt írja magáról honlapján egy milánói vállalkozás. A szöveg azért is érdekes, mert Kohut Balázs 2015 tavaszáig a külügy helyettes államtitkára volt, nagyköveti kinevezését nem verték nagy dobra, a cége pedig látszólag pont az csinálja, amit neki nagykövetként amúgy is kellene.

Kifosztották a kicsiket, hogy kifizethessék a nagyokat

Tarsoly Csaba cégbirodalma, a Quaestor-csoport a magyar történelem legnagyobb csalását vitte végig: több mint kétszáz milliárd forinttal károsította meg ügyfeleit. Eleinte állampapírokat sikkasztottak, aztán nem létező kötvényeket adtak el, meghamisították a könyvelést és egy piramisjátékot is szerveztek az ügyészség szerint. Cikksorozatunk első részében bemutattuk, milyen ügyetlenül szórta el az így megszerzett milliárdokat a Quaestor vezetése. Most a nyomozati anyag elemzése alapján megfejtjük a nagy Quaestor-csalást. A Quaestor-ügy, második rész.

Volt Quaestor-dolgozók és rokonaik is mentettek ki pénzt a bukás előtti napon

És bár a Buda Cash-botrány okozta pánik után egyre többen kezdték kimenteni betéteiket, mégis érdekes, hogy kik azok, akik a bukás előtti legutolsó pillanatban tették ezt meg. Esetükben ugyanis két lehetőség áll fenn: vagy isteni szerencséjük volt, vagy belsős információkkal rendelkeztek a közelgő végről. Épp ezért volt rettentő kínos a külügyhöz tartozó MNKH Zrt.-nek is, hogy március 9-én mentette ki 3,8 milliárd forintját.

Újabb nyomozás a Quaestor-ügyben – Megvesztegették az állami felügyelet volt vezetőit?

Újabb milliárdos visszaélés ügyében hallgatták ki gyanúsítottként a Quaestor-botrány főszereplőjét és volt vezetőjét, a cégcsoporthoz kapcsolódó büntetőeljárás miatt egyébként már bíróság előtt álló Tarsoly Csabát – értesült a PestiSrácok.hu. A Quaestor-vezért és kilenc társát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. Emellett a Quaestor-ügyet érintően, a fővárosi főügyész feljelentése alapján már a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást indított, mivel felmerült annak a gyanúja, hogy a brókercég érdekében “valakik” megvesztegették a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi vezetőit.

Kínos a Quaestor-lista

Kényelmetlen a hatalom számára, hogy kiderült, kik vették ki a Quaes­tor-cégekből az utolsó pillanatban a pénzüket, ezért igyekeznek a kifizetésekről szóló közleménnyel elterelni a figyelmet.

Tarsolyék minden projekthez úgy álltak, hogy az erkölcsi és anyagi sikerrel is járjon

Tarsoly Csaba nyomozati szakban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott kedden a Questor-ügy miatt indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A tíz társával együtt különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolt Tarsoly tavaly márciusban részletesen beszámolt az 1990-ben alapított cége alakulásáról, és a Győri ETO-park, illetve a város focicsapatának felfuttatásáról.

Hülye vagy, én vagyok a tulajdonos, enyém itt minden, saját magamtól nem tudok lopni

Tarsoly Csaba a bíróságon előadott védőbeszéde alapján még mindig nem akarja megérteni, cégcsoportjával milyen hatalmas kárt okozott. Máig érthetetlen, hogyan mehetett évtizedekig egy ilyen, végül 210 milliárd forintos kárt maga után hagyó csalássorozat a magyar hatóságok szeme előtt. De a nyomozás során összegyűjtött anyagból sok kérdésre választ lehet kapni. Kiderül, hol hibázott a felügyelet, és az is, milyen szálon nem indult el az ügyészség. Ebben a cikkben a Quaestor börleszkszerű történetéről lesz szó: arról, hogyan tékozolta el a begyűjtött milliárdokat a cég döbbenetesen ügyetlen vezetése. A Quaestor-ügy, első rész.

Kikerült egy lista, kik mentették ki a pénzüket a Quaestorból

Kecskeméti görgőcsapágy-üzlet tulajdonosai, az ügyészség volt sofőrje és a Quaestor szóvivőjének férje is egy nappal a Quaestor bedőlése előtt vett ki több mint 10 millió forintot a brókercégtől - ez látszik azon a listán, amit az N1 Tv hozott nyilvánosságra. A Jobbikhoz kötődő internetes tévécsatorna azt állítja, hogy a többoldalas, 333 elemű listán azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a neve szerepel, amelyek a legutolsó pillanatban mentették ki megtakarításaikat.

Tarsoly megtörten ment át ellentámadásba a Quaestor-ügy tárgyalásán

A Quastor-ügyben egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly Csaba csütörtöki fővárosi törvényszéki meghallgatásán továbbra is tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el.

Tarsoly szerint a Quaestor még “halálában is hasznot termelt” az ügyfeleinek

A Quastor-ügyben egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly Csaba továbbra is tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el. Tarsoly hangsúlyozta, hogy a vádiratban foglaltak, különösen a bűnszervezetben elkövetett csalás vádja érthetetlen, nem felel meg a valóságnak. Szerinte a Quaestor még “halálában is hasznot termelt” ügyfeleinek.
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>