language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Rádió 1 highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Két és félmilliárd forintot költött a kormány az idei első Stop Soros kampányra

Decemberben és januárban hat nagy reklámkampányt rendelt a Miniszterelnöki Kabinetiroda összesen 4 milliárd forint értékben. Ebből a legdrágább a Stop Soros kampány volt, amire rögtön az elején 2,46 milliárdért rendeltek hirdetéseket. Emellett elment 252 millió a nyugdíjasok karácsonyi utalványának, bő 355 millió egy parlamenti határozat, és 676 millió a kormány eredményeinek reklámozására. Az adatokért 17.600 forintot kért a Kabinetiroda, de az egyik iratot kétszer is olvashatatlanul küldte el.

Hogy vásárolhatta fel a kormány holdudvara szinte az egész sajtót?

Miközben a Fidesz felvásárolja a magyar sajtópiac túlnyomó többségét Andy Vajnán vagy Mészáros Lőrincen keresztül, egy dologról meglehetősen kevés szó esik. Ezeket a bevásárlásokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hivatott elbírálni az alapján, hogy az akvizíciók mennyire torzítják a piacot vagy éppen az állampolgárok sokszínű tájékozódását. Miért nem zavarja a Médiatanácsot a megyei lappiac teljes központosítása? Hogyan segíti a fideszes média erősödését? És miért csak az RTL Magyarország bevásárlását akadályozta meg az NMHH az elmúlt hét évben? Ezekre a kérdésekre próbáltuk megkeresni a választ.

Strómancégek garmadájával nyelheti le Vajna a vidéki rádiós piacot

A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb átalakulása várhat a helyi rádiók piacára Magyarországon. A rádiósok attól tartanak, hogy a kormányközeli médiabirodalom még a 2018-as választás előtt be akarja darálni a helyi adókat is, hiszen ez az egyetlen terület a magyar médiában, ahol még nincs megkérdőjelezhetetlen fideszes fölény.

Uniós és magyar közpénzek a kormánypárti médiafoglalás szolgálatában 2014-2016

Lassan befejeződik a nem-kormánypárti média felvásárlása, miközben másfél év alatt szinte a semmiből felépült az új, Simicska-cégek nélküli orbánista médiaportfólió. Az 1 milliósra mért elérésű Origo mellett a TV2, az új bulvár-portfólió, az ugyancsak egymillió olvasót elérő vidéki laphálózat és a szépen hálózatosodó rádióadók sosem látott, politikailag homogén tulajdonosi struktúrájú médiabirodalommá állnak össze. Az akvizíciók és a működtetés költségeit részben a magyar költségvetésből átcsatornázott pénzek, részben a tulajdonos stróman-oligarcháknak juttatott uniós finanszírozású projektek haszna fedezi.
Találatok: [4]  Oldalak:   1