language

Kulcsszavak:

rendezvényszervezés highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Zuschlag-per: Tüttő „nem emlékszik”, mire kapott pénzt

Tüttő Kata szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés tagja nem emlékezett arra, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését, rendezvényeit hogyan finanszírozták, azt sem tudta, hogy a vádban szereplő egyesülettől miért érkezett a személyes bankszámlájára 150 ezer forint.

Zuschlag „bagatellizálni akarta az ügyet (...), mert el tudja sikálni”

A civil egyesületek által elnyert pénzekből finanszírozták az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) rendezvényeit – mondta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per hétfői tárgyalási napján kihallgatott tanú.

Zuschlag azt mondta, mindenkihez próbált kedves lenni - kinevették

Zuschlag János beismerte tanúvallomásában, hogy a FIB-es rendezvények biztosítását szolgáló négy alapítvány fiktív volt, és azt is, hogy tudott a számlahamisításról. Emellett lehetségesnek nevezte, hogy munkatársa és ő maga is kitöltött ilyen számlát.

Zuschlag-per: kampányokra ment a pályázati pénz

A szabadtéri rendezvények és kiadványok készítésére kért pályázati pénz egy része Csiha Judit és Baráth Etele MSZP-s országgyűlési képviselő-jelöltek kampányára használták fel, erősítette meg a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István.

Zuschlagék nem csináltak titkot a pénzszerző módszerből

Az MSZP-ben széles körben ismert a Zuschlag-féle pénzszerző módszer, azaz a különféle rendezvények egyesületek közbeiktatsával történő finanszírozása. A fiatal szocialisták a párt megyei szervezőit arra bíztatták, hogy hozzanak létre minél több egyesületet.

Zuschlag újabb ügye: nem fizettek a csapatépítésért

Elfelejtett fizetni Zuschlag János volt MSZP-s képviselő egyesülete a Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványnak egy, az alapítvány táborában tartott rendezvényük után.
Találatok: [7]  Oldalak:   1