language

Személyek:

Bolcsik Zoltán highlight_off
Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Lefoglalnák Schadl György repülőgépét és hajóját is – folytatódott a korrupciós botrány bírósági tárgyalása

Völner Pál ügyvédje Vízkelety Mariann volt államtitkárért aggódott, és Varga Juditot szeretné tanúnak behívatni, a bíró pedig egy pingvines pendrive-ról mutatott be bizonyítékokat. A lefoglalt naptárak szerint valaki a Karmelita kolostorban is járhatott a vádlottak közül.

Rogán 446 milliót, a legszegényebb államtitkár 4 milliót keresett tavaly

A kormány minisztereinek és államtitkárainak nyilatkozatot kell tenni vagyonuk mellett a jövedelmükről is. A személyi jövedelamadó- bevallás fő adatai 2021-ben azért érdekesek, mert számos új taggal bővült a kormányzat, így jól mutatják az adatok is, hogy kit és milyen kereseti szint mellől lehet a kormányzati szférába csábítani.

Az ember, aki ott sem volt - Rogán Antal és az V. kerület alternatív valóságai

A jegyző, a könyvvizsgáló, a rendőrség, a lehallgatott maffiatagok, a belügyminiszter, a nyugalmazott tábornok, a grúz üzletemberek, Habony nagynénje és a budai fideszes polgármester: sokaknak lehettek információi, sejtései arról, hogy néhány dolog talán nem teljesen kóser és szabályos Budapest szívében, az V. kerületben. Van viszont egy ember, aki rendületlenül állítja, hogy minden tisztán, tisztességesen és jogszerűen zajlott az irányítása alatt: Rogán Antal, a (volt) polgármester. Orbán és Lázár azt mondja, hisz neki, de egyre több sötét, múltbéli ügy kezd a nevéhez tapadni, és lassan már az sem tűnik extrém forgatókönyvnek, ha Rogánról kimondaná a bíróság, hogy szabad bűnözőnek hívni, és eljárás alá vonnák. Pedig fideszes kormánytagokkal kapcsolatban eddig teljesen elképzelhetetlennek tűnt ilyesmi. A sors iróniája, hogy a miniszterelnök kabinetfőnöke amiatt ütheti meg nagyon a bokáját, mert felvette a kesztyűt a Fidesz által drogos politikusnak megbélyegzett Juhász Péterrel szemben.
Találatok: [3]  Oldalak:   1