language

Intézmények:

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Pintér Sándor emberei a kórházak takarításán is busás haszonra tehetnek szert

Egyetlen, Pintér Sándor belügyminiszter elvárásait teljesíteni képes cég nyerte el az ország csaknem összes kórházának takarítására kiírt 300 milliárd forintos tendert.

Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó informatikai cég viszi a MÁV gigatenderét

Mészáros Lőrinc tavaly vásárolta meg a 4iG szoftverfejlesztő céget, a kormány célja pedig, hogy egy helyre terelje az informatikai beruházásokat is. Ezen beruházások felelőse a Digitális Kormányzati Ügynökség, a társaságot Rogán Antal felügyeli. Az informatikai beruházások nagy várományosa pedig épp a fent érintett 4iG Nyrt.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.

Sok milliárdért takarít a Rogán és Tombor köreihez sorolt cég

24 milliárd forintos bizniszt húzott be a kormány fő takarító cége, derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Nem volt nehéz dolga a B+N Referencia Zrt.-nek, egyedül tett ajánlatot.

Napi 555 ezer forintért bérel munkaruhákat a MÁV a kormány fő takarítócégétől

A viharsebesen növekvő takarítócég, a B+N Referencia Zrt. nyert a MÁV-START Zrt. munka- és védőruha bérlésre kiírt pályázatán, egyedüli ajánlattevőként szerezte meg a nettó 600 millió forintos megbízást.

5,5 milliárd forintért reklámozta a kormány az állami cégeket 2017 harmadik negyedévében

720 millió forintért készül bűnügyi tévésorozat a Belügyminisztériumnak, a nemzeti rezsicég arculatváltása 500 millióba kerül, az állampapírok reklámozása pedig 2 milliárdba.

6,35 milliárd forintért reklámozza az állam a monopolhelyzetben lévő áramszolgáltatót

Az MVM Csoport reklámozására 6,35 milliárd forint jut, a vizes vb kampánya 3 milliárdba kerül, és az állampolgárok tájékoztatása is sokba kerül.
Találatok: [7]  Oldalak:   1