language

Személyek:

Horváth Éva highlight_off

Kulcsszavak:

rokonok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Válságmenedzserek

Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.

'A Puch Lászlóra vonatkozó dolgok nem érdekelték a vallatókat'

Mátay-Horváth Éva hatodrendű vádlott is tagadta bűnösségét, és kényszervallatással vádolta a Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán a nyomozó hatóságokat. Mint előre leírt vallomásában felolvasta, miután előzetes letartóztatásba került, azt kérdezték tőle a nyomozók, nem fél-e, hogy börtönben fog megrohadni, és a gyereke őnélküle fog felnőni.

Hagyó-per: Elfelejtette a vádlott, hogy hamisan nem vádolhat

Bár a kihallgatás elején kioktatták, hogy vallomásában másokat hamisan nem vádolhat, folyamatosan nem oktatták ki a hamis vádról, ezért mondott valótlanságokat – állította a Hagyó-per újabb tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszék előtt Regőczi Miklós, amikor a bíróság felolvasta a nyomozás során tett terjedelmes, feltáró vallomását.

„Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön…” – A teljes interjú

Beszélgetés Regőczi Miklóssal, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesével

Beperli Antalt Demszky

Demszky Gábor közleményben utasította vissza Antal Attila "alaptalan vádjait", a főpolgármester beperli a BKV volt vezérigazgatóját a Magyar Nemzetben szombaton megjelent "valótlan állításai" miatt.

Hatalmas botrány! Magnófelvétel buktatta le Mesterházyt

A fővárosi tulajdonú BKV-t és a privatizált Ferihegyi repteret érintő eljárásokban már tavaly arra jutottak a nyomozók, hogy sérülni fognak a nagypolitika érdekei.

A BKV-t a kábeltévézés is érdekelte

Birtokunkba került az a belső vizsgálati jelentés, ami újabb pénzszórást feltételez tíz tanácsadó cég szerződéseivel kapcsolatban a BKV-nál.
Találatok: [7]  Oldalak:   1