language

Kulcsszavak:

Intézmények:

Royal Casa Investment Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Százmilliókat nyelt el a kisteleki szellemszálló, és még mindig nem tudni, ez kinek a hibája

Újra bíróság elé álltak a kisteleki szellemszálló ügyének vádlottjai Szegeden. Több tanút is meghallgatottak, hogy kiderüljön, megvolt-e a szóban forgó gyógyászati központ megvalósításához szükséges önerő, és kitértek arra is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség miként ellenőrizte az építkezést. A védelem három tanút sorakoztatott fel, csak úgy repkedtek a százmilliók a tárgyaláson, miközben a soha be nem fejezett wellnesskastély azóta is ott áll a Csongrád-Csanád megyei pusztában, de nem fürdeni, hanem graffitizni járnak oda leginkább a környékbeliek.

Cégtemetős vállalkozóknál landolt a kisteleki szellemhotel uniós támogatása

Holisztikus, vagyis alternatív gyógyításra adott 822 millió forint uniós támogatást az állam 2012-ben az akkor még szegedi Royal Casa Kft.-nek. A szechenyi2020.hu pályázati adatbázis szerint azért, hogy létrehozzák a Hungaromed Hotel**** és Komplementer Gyógyászati Központot Kisteleken, Szegedtől 35 km-re, természetközeli körülmények között. Ez az a szálloda, amiről megírtuk, hogy be sem fejezték, de felvették rá a teljes uniós támogatást, most pedig az állam árverésen próbálja – féláron – eladni a szellemhotelt. Egyelőre sikertelenül.

Visszaköveteli az állam az uniós pénzt a kisteleki fantomszálló építőjétől

A Kistelekre tervezett gyógyszállónak eredetileg 2014 végéig kellett volna elkészülnie. Minderre 822,4 millió forint uniós támogatást adott a kormány. A projektre szinte a teljes támogatási összeget le tudta hívni vállalkozó, miközben az önrészük hiányzott.

Ki verte át Lázár Jánost a gyógyszállóval?

Amikor találkoztunk a nagy alakú táblával, amely a félkészen álló épület előtt rendíthetetlenül hirdeti, hogy az Európai Unió és a magyar állam 822 milliós támogatásának köszönhetően itt már két éve gyógyászati központ működik, elég gyanúsnak tűnt, hogy itt valaki átverte az Európai Uniót és a magyar államot.

Egy teljesen üresen álló, félkész gyógyszállóra adott 822 milliós támogatást a kormány

Legkésőbb 2016. december 31-ig kellene elkészülnie annak a kisteleki gyógyszállónak, aminek a megépítésére 822 millió forintos uniós támogatást nyert egy szegedi cég. Azaz a beruházóknak még 4 napjuk van, hogy engedélyekkel együtt átadják az félkész, vakolatlan épületet, ami jelenleg üresen áll a pusztában. Legalábbis a Nemzetgazdasági Minisztérium ebben bízik.

Szellem szálloda a kisteleki rónán – avagy az egészségturisztika fellendítése

A múlt heti, EU támogatásokról szóló vitanapon is elmondta Lázár, hogy a céljuk az, hogy a pályázatok nyerteseinek 100 % előleget adhassanak. A Brüsszel által preferált 30 százalék helyett ugyanis ezentúl a támogatás 50 százaléka előlegként felvehető (úgynevezett támogatói előlegek), ez azonban 75 százalék is lehet kutatás-fejlesztés esetén, állami intézményeknél pedig 100 százalék is. 50 százaléknál többet kaphatnak a “sima” pályázók is, ha megfelelő “likviditási tervvel” rendelkeznek. Ebben a cikkben pedig arról olvashatunk, hogy Brüsszelnek komoly aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy az elnyert támogatásból a közbeszerzés lefolytatása után a nyertes az unió által engedett max 30 százalék helyett 50 százalék előleget is kifizethet a beszállítónak “hozomra” (ún szállítói előleg). A hírek szerint már 200 mrd forint kifizetése áll emiatt.
Találatok: [6]  Oldalak:   1