language

Személyek:

Fabó György highlight_off
Schmidt Mária highlight_off

Fabó György

Seszták Miklós üzleti partnereA Magyar Nemzet 2008-as tudósításában Fabó György a budai Oxygen Wellness Központ koordinátoraként, míg Seszták Miklós ügyvédként – a fideszes irányítású önkormányzat kerületi újságjának 2010-es tudósításában pedig a sportközpont képviselőjeként – jelent meg. Fabó Györgyöt 2011-ben a Seszták Miklós vezette Magyar Sakkszövetség elnökségébe választották. Seszták Miklóshoz több ponton kapcsolódó, bt.-jével a trafiknyertesek listáján is szereplő Fabó György 2011-ben azért mondott le egy cég vezérigazgatói posztjáról, mert „az állami adóhatóság jogellenes cselekményeivel a társaság működését ellehetetlenítette”. A legfontosabb kapcsolatot a Ramiris jelentheti, amit sokan Seszták-érdekeltségnek tartanak. A Ramiris jelenleg egy ciprusi cég és Fabó György tulajdona, de a cégalapításkor jelen volt egy Sándor Kornél nevű férfi is, aki Seszták osztálytársa volt a 80-as években Kisvárdán. 

 

Schmidt Mária

Schmidt Mária (Budapest, 1953. október 10.–) kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. A XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója. Ungár Péter LMP-s politikus édesanyja. 2018-ban és 2019-ben a Forbes őt választotta a 2. legbefolyásosabb magyar nőnek, 2019-ben a 22. leggazdagabb személy. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Érdekes cégek nyerték a hálapénz-kampány közbeszerzését

Úgy tűnik, a kormány nem elégedett a csúszópénz kiszorításának ütemével az egészségügyben, mert hálapénzzel kapcsolatos edukációt támogató szemléletformáló kampányt írt ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Kétmilliárd forintot osztott szét Schmidt Mária alapítványa az ’56-os emlékévre

A menekültellenes gyűlöletkampány (az előző kékplakátos) levezénylője és az akkor elmúltnyolcév-közeli, de ma már rogánista-habonyista reklámügynökség is szépen kaszált a Schmidt Mária-féle közalapítvány friss, ’56-os témájú közbeszerzésein. Nettó kétmilliárdot osztottak most.
Találatok: [2]  Oldalak:   1