language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Személyek:

Schmuck Andor highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Választási csalás miatt tett feljelentést a szocdemek főpolgármester-jelöltje

Fürst Izabella szerint tudtán kívül hamisítottak a számára ajánlásokat. A rendőrség értékeli a feljelentést, hétfőn viszont megsemmisíthetik a bizonyítékokat.

Az ellenségem ellensége

A semmiből előbukkanó szervezetek is tudtak országos listát állítani az idei országgyűlési választásokra. A jogi környezet direkt kedvez nekik, ráadásul anyagilag is megéri a politikai vállalkozóknak. 1990-ben is voltak már ügyeskedők, míg később a "célzott" indítás jellemezte a kamupártokat.

Futott még - Schmuck Andor portréja

Főpolgármester-jelöltként tűnt fel a legutóbb Schmuck Andor, akiről másfél évtized után sem tudható, kicsoda és éppen mit kavar - pedig az ezúttal sikertelenül próbálkozó politikus gyakran szerepel reflektorfényben.

Xénia Láz Egyesület: Zűrgammák

Majtényi László adatvédelmi biztos felszólította a Xénia Láz Egyesületet, hogy a 10-14 éves gyerekek körében folytatott kérdőíves adatgyűjtését azonnal szüntesse be, a már beérkezett kérdőíveket pedig semmisítse meg. Az egyesület válaszként ellentámadásba lendült: szakszerűtlenséggel vádolta az adatvédelmi biztost és politikai támadásnak állította be az egész vizsgálatot azon az alapon, hogy azt többek között Pokorni Zoltán, a Fidesz - MPP alelnöke kezdeményezte.
Találatok: [4]  Oldalak:   1