language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Akták:

Semjén Zsolt vadászatai highlight_off

Semjén Zsolt vadászatai

Semjén Zsolt vadászatai

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, egyik fő hobbija a vadászat, ezért rendszeresen vesz részt hazai és külföldi vadászatokon. 2010-től az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke lett. Vadászatai során 2012 és 2017 között összesen öt alkalommal Svédországban és kétszer Kanadában vett részt vadászaton. Ezen utak másik állandó tagja Farkas József, vállalkozó volt, akinek a cégei 2010-től több állami beruházást, köztük európai uniós támogatást is elnyertek. Semjén Zsolt, Farkas József noszvaji szállodájának az avatóünnepségén is beszédet mondott. A skandináviai vadászatokat Farkas József fizette, azokat ajándékba adta Semjén Zsoltnak. A vadászatok összköltsége hozzávetőlegesen 25 millió forint, ezek során sor került többek közt olyan tételek merültek fel, mint helikopter bérlés 750 ezer forint értékben.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Az eset kiderülését követően 2018 márciusában a Jobbik vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Semjén Zsolt ellen, a vádak szerint fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában az ajándékba kapott vadászatokat. Semjén válaszként azt mondta, hogy nem politikusként vett részt az utakon, hanem magánemberként, és ezért fogadhatta el az ajándékot. A K-Monitor és a Transparency International Magyarország feljelentést tett a NAV-nál, amiért Semjén saját jogszerű jövedelméből nem tudta volna állni a vadászatok költségét, a felajánlott túrák így lekötelező mértékűnek számítottak; ez pedig a közszolgálatban nem fogadható el.

Semjén Zsolt a vádakra reagálva kijelentette, hogy „A szabadidőmben el fogok fogadni barátaimtól meghívásokat, hogy kísérjem el el őket vadászútjaimra, és miután ez a magánéletemnek a része, ezért ehhez senkinek semmi köze. Következésképpen indiszkréció lenne, ha én arról nyilatkoznék, hogy kivel, hol, mikor vadásztam.”

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Semjén Zsolt örömmel lőtt volna fókára is

Nemcsak jegesmedvére, hanem fókára is szívesen lőtt volna Semjén Zsolt – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került levelezésből, amit azokkal a vadászatszervezőkkel folytatott a miniszterelnök-helyettes, akik a politikus skandináv kirándulásait bonyolították. A dokumentumok szerint 2014-ben merült fel, hogy a rénszarvasvadászat mellett lehetőség lenne egy háromnapos tengerparti fókavadászatra is. Bár a kedvelt tengeri emlősállatok levadászására végül nem került sor, Semjén Zsolt mégis nagy érdeklődést mutatott a lehetőség iránt. Azt írta: „különlegesség a fóka, örömmel megyek, de a legfontosabb a rén”.

Semjén vadászat közben nem politikus?

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de Semjén Zsolt érvelése – miszerint ő nem politikusi minőségében kapott több millió forint értékű ajándékokat a helikopteres rénszarvas-vadászatok formájában – a politikusok ajándékozására vonatkozó magyar szabályok szerint elfogadható érvelés. Ezt ugyanis, bármennyire is fontos témának tűnik (mert nagyon kevés választja el a az ajándékozást a vesztegetéstől), egyetlen magyar törvény egyetlen paragrafusa szabályozza. Ez az Országgyűlésről szóló törvény, amelynek 87. §-a kimondja, hogy A képviselő képviselői megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a mindenkori képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét meghaladja. A képviselői tiszteletdíj 1/12-ed részének megfelelő értékhatárt meghaladó értékű ajándékokról és ingyenes juttatásokról a képviselő – a vagyonnyilatkozata részeként – kimutatást köteles vezetni.
Találatok: [2]  Oldalak:   1