language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Kulcsszavak:

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Mészáros Lőrinc fejleszti Bicske közlekedését, aminek Orbán Győző örül a legjobban

Orbán Viktor apjának bányaérdekeltségei fölözhetik le annak előnyeit, hogy Orbán Viktor régi barátjának érdekeltségei rendezkednek Bicske környékén. Persze jól járt a harcostárs, Mészáros Lőrinc is, aki eközben hozzájutott egy ipari parki területhez Felcsút közelében. Utóbbi mellesleg a környezetet is szennyezi.

Milliárdokért dolgozik a Fradinak a takarítás Mészárosa

Újabb nagyértékű közpénzes megbízással gyarapodott a NER elsőszámú takarítócégeként ismert B+N Referencia Zrt., amely olyan ütemben kapja az állami megrendeléseket, hogy lassan kiérdemli a tisztítás Mészárosa címet.

NER-betonba öntve: Kiszolgáltatottak az ellenzéki városvezetők

Kevés olyan cég van a piacon, amely ne lenne bekötve a Fideszhez és el mer indulni közbeszerzési pályázaton.

A 14. gazdasági ágazatot kezdi einstandolni a kormány

Tíz év alatt tucatnál is több ágazat tulajdonviszonyaiba nyúlt bele az Orbán-kormány, hogy vagyonossá tegye híveit, és ezzel bebetonozza a Fidesz regnálását. Az alaptörvény sérelme nélkül ez aligha történhetett volna meg.

Tényleg eltűntek az iratok, két minisztérium is törvényt sért

Hatalmas a pörgés az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI): állítólag az alkalmazottak túlórában foglalkoznak a tao-iratokkal, amiket a szaktárcának a törvény szerint már napokkal ezelőtt ki kellett volna adnia. A Transparency International Magyarország (TI) még 2016-ban indított pert annak érdekében, hogy kiderüljön: mely cégek utalják az államkassza helyett társasági adójukat sportszervezeteknek és kiknél landol ez a pénz*. Az EMMI és a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) elleni pert jogerősen megnyerték, és január 4-én a Kúria írásbeli ítélete is megérkezett, de a szaktárcák ennek ellenére nem adták ki az adatokat a tizenöt napos határidőn belül.

Milliárdok mennek a sportklubokhoz a közbeszerzések sztárjaitól

Bár az OTP 47 milliárdos tao-támogatását még csak megközelíteni sem tudja senki, a közbeszerzéseken éppen jól szereplő cégek is előszeretettel fizetik társasági adójuk egy részét az államkassza helyett sportcsapatoknak. A Simicska-birodalom zászlóshajója, a Közgép Orbán Viktor és Simicska Lajos összeveszéséig, a Duna Aszfalt nagyjából ekkortól kezdte el önteni a milliárdokat a tao-rendszeren keresztül sportszervezetekhez. Ott vannak azonban a nagy tao-donorok között Mészáros Lőrinc cégei, az Orbán család vállalkozásai és focicsapatok tulajdonosainak egyéb érdekeltségei is.

Pénzszórásban már világbajnok az Orbán-kormány, remény sincs, hogy megmondják, konkrétan mennyit nyerünk az egésszel

Követhetetlen tempóban növekedtek a magyarországi vizes-világbajnokság költségei az elmúlt hónapokban. Senki sem tudja, mi lett a kiadások végösszege, legutóbb Seszták Miklós fejlesztési miniszter 130 milliárd forintról beszélt, szemben a legelőször jogszabályba foglalt – még a ­2021-es vb-re tervezett – 14 milliárddal. Az esemény felelőseként a magyar rendezést úgy minősítette, hogy ez „minden idők legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyet valaha ezen a földön szerveztek”. De még a Földön sem sikerült soha senkinek ilyen drágán megrendeznie vizes-világbajnokságot. A legutóbbi, kazanyi verseny például hatodába került a magyarnak, Mexikó pedig azért lépett vissza az idei rendezéstől, mert sokallta az átszámítva 26 mil­liárd forintra taksált kiadásokat.

Közbeszerzésen lopott ország – A stróman legdrágább kincse a hallgatni tudás

Hol vannak már a régi korrupciós technikák, amikor a gazdaság szereplői még egymásra licitálva próbálták megkenni a politikusokat és a köztisztviselőket? Mára a korrupció átgondolt, szervezett, rendszerszintű lett, egyúttal az állam által tervezett és vezérelt központi vagyonújraosztás szolgálatába állították, a tranzakciókat törvényhozói segítséggel legalizálták. Az így létrejött, a Fidesz által dominált magyar modellt a szakirodalom kapcsolati gazdaságnak nevezi. Jellegzetes alakja a stróman, akit a gazdasági korrupciót kezdeményező és kezelő politika mozgat. A stróman legdrágább kincse a hallgatni tudás – még sosem láttunk strómant, aki elárulta volna megbízóját.

Székelyföld és a Századvég is kapott a Szerencsejáték millióiból

A kormányközeli elemzőcég, Deutsch Tamás testvére, a székelyföldi labdarúgás és Fideszhez köthető szervezetek is milliókat kaptak közérdekű támogatásként a lottótársaságtól tavaly.

Tíz csapás

Nincs már olyan szektor, ahol ne folyna gőzerővel a nagyvállalkozó visszaszorítása. A módszerek nem sokat változtak: nagyjából ugyanazokat a jogi csavarokat fordítják ellene, amelyek hosszú időn keresztül az érdekeltségeinek kedveztek.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>